A hagyományokhoz híven idén is a patrocinium ünnepének délutánján került sor a Piarista Iskola sakkbajnokságára. Jubileumot ünnepeltünk, hiszen már 20. alkalommal rendeztük meg a Piár házibajnokságát. Talán ennek is köszönhető, hogy minden eddiginél népesebb mezőny gyűlt össze: 16 sakkozó nevezett, az iskola minden tagozata képviseltette magát.
A sok résztvevő miatt idén 7 fordulós svájci rendszerben bonyolítottuk le a versenyt, 10-10 perc gondolkodási idővel, valamennyi diák egy csoportban játszott.
A bajnoki címet imponáló magabiztossággal, minden partiját megnyerve, két pont előnnyel Mohay Henrik 12b szerezte meg, aki ezzel először hódította el a győztesnek járó trófeát.
A végeredmény:
BAJNOK: Mohay Henrik 12b - 7 pont
2. Zsirmik Zsombor 12a - 5 pont
3. Csikai Gabriella 10a - 5 pont
4. Csikai Zsófia 10c - 4,5 pont
Külön értékeltük az alsó és a felső tagozat versenyzőit.
Felső tagozat:
BAJNOK: Terjék Bence 7a - 4 pont
2. Bajáki Zsombor Antal 8c - 4 pont
3. Berkes Ferenc 5a - 3,5 pont
Alsó tagozat:
BAJNOK: László Balázs Fülöp 4a - 3 pont
A versenyt meglátogatta Szabó Dániel piarista atya, Mikulás Domonkos főigazgató és Berkes Ferenc nemzetközi sakknagymester is, akik 1-1 partiban az ünnepélyes kezdőlépést is megtették. Vendégünk volt még Pál Imre sakkedző, akinek jóvoltából minden résztvevő jutalomkönyvvel térhetett haza.
Köszönjük mindenki részvételét, az eredményekhez pedig gratulálunk!
Sakkozóink korábbi sikereiről ITT lehet tájékozódni.
Talmácsi József, szervező