2015. 09. 25.

 

A kecskeméti piaristákat is letelepítő Koháry Istvánról szóló nemzetközi konferencián vett részt iskolánk képviseletében Laczkó János, a Magyar Piarista Diákszövetség Kecskeméti Tagozatának elnöke, korábbi megyei múzeumigazgató, Kozicz János tanár úr, iskolánk 300. jubileumi évének egyik főszervezője, valamint Nagy Attila SchP igazgató a szlovákiai Szent Antal község vármúzeumában. A kecskeméti delegáció tagja volt még Péterné Fehér Mária is, a Bács-Kiskun Megyei Levéltár munkatársa. A két napos rendezvény programja volt: 

  • színvolalas történelmi, kultúrtörténeti, irodalmi előadások (szlovák, magyar és angol nyelven) Koháry II. István személyéről és koráról
  • tanulmányi kirándulás Selmecbányán, Korponán
  • szlovák kulturális est a konferencia részvevői számára
  • a Koháry család nemrégiben felújított Szent antali várkastélyának részletes bemutatása, bejárása.
A nemzetközi konferenciát, melynek címe "Istenért, királyért, hazáért! A Koháry család a történelmi Magyarország viszonylatában", a szlovákiai Szentantali Múzeum és a Füleki Vármúzeum közösen szervezték. További társszervezők voltak még: a selmecbányai Szlovák Bányamúzeum, a Besztercebányai Állami Levéltár, Szlovákiai Múzeumszövetség, Korpona Város - Korponai Andrej Sládkovič Múzeum, PEFC Szlovákia.
A konferencia főbb előadásai:
  • Lengyel Tünde (Tünde Lengyelová) (Szlovákia) - Koháry István családi háttere (Balassa Judit levelezése) 
  • Vincze Dániel (Magyarország) - Koháry István alakja a korabeli angol sajtóban
  • Komjáti Zoltán Igor (Magyarország) - A füleki helyőrség harcainak jellegzetességei Koháry II. István főkapitányságának idején (1667-1682)
  • Martí Tibor (Magyarország) - Koháry (II.) István és a füleki ferencesek kapcsolata
  • Mercs István (Magyarország) - „Tévelygő s enyelgő, tétova dőlöngő": Koháry István és a szerencse
  • Mária Ďurianová (Szlovákia) - A Koháryak hősi és jelentős tettei
  • Harald Skala (Németország) - Koháry András József (1694 - 1759) lovassági tábornok katonai pályája
  • Pandula Attila (Magyarország) - A Koháry család egyes tagjai, illetve női ági leszármazottai, mint kitüntetések tulajdonosai
Nagy Attila SchP ig.
Submitted by nagy.attila on