Immár 14. alkalommal üdvözölhettük Kecskeméten testvériskolánk, a rheinbachi Vinzenz-Pallotti-Kolleg küldöttségét. Ezúttal nyolc diák érkezett hozzánk, kísérőik kedves ismerőseink: Vogt és Fiedel tanár urak voltak. Idén is a 11. évfolyam diákjai voltak a vendéglátók, ami a közös programokon való részvételen túl azt is jelentette, hogy 10 napon keresztül (a kollégisták esetében a hétvégén) a magyar diákok családjai fogadták be a német fiút. Itt aztán bőségesen nyílt lehetőség a nyelv gyakorlására, a környékkel való ismerkedésre, a magyar specialitások megkóstolására, a mindennapi életben való részvételre: azaz teljesen családtaggá tudott válni a vendégdiák. (Sok esetben nem is volt könnyű a búcsú május 1-jén.) A hétköznapi délelőttök azonban kemény munkával teltek: a német- és angolórákon alaposan be lettek fogva a vendégek, hol a kiscsoportos munkát vezették, hol a különféle országismereti témákról szóló prezentációikat tartották meg, hol magyarul próbáltak (több-kevesebb sikerrel) tanulni. A délutánok is érdekesek voltak: Kecskemét játékos feladatokkal történő felfedezése, a kecskeméti Katonai Repülőtér meglátogatása és egy magyar-német focimeccs volt a program. A budapesti városnézés során a Váron és a Parlamenten kívül eljutottak a diákok a piarista rend régi-új épületébe is, ahol Czeglédi tanár úr tartott vezetést. Szegeden megnéztük a Pick Múzeumot, a városnézés után pedig még egy kis íjászkodásra is volt lehetőség Németh Attila tanár úr jóvoltából. A látogatás a németek számára újdonságot jelentő ballagáson való részvétellel zárult. Szép gesztus volt, hogy a vendégdiákok kis ajándékot nyújtottak át azoknak a ballagóknak, akik annak idején voltak Rheinbachban. A búcsúvacsorára Lajosmizsén került sor, az egész csoportot egy étteremben vendégelte meg bőségesen a Terenyi család. Örvendetes, hogy a helyi média is figyelemmel követte az eseményeket, a KTV híradója és a Kecskeméti Lapok is tudósított a hagyománnyá vált diákcseréről.
A magyar vendéglátók augusztusban viszonozzák a német fiúk látogatását.