2021. 12. 23.

Karácsony kapujában

 

Adventi várakozásunk a Kisjézus születésének közös ünneplésével vált teljessé az óvodában. December 17-én nemcsak a tornaszobát öltöztettük ünnepi díszbe, hanem testünket-lelkünket „felékesítve” gyűltünk össze mindhárom csoporttal, hogy énekkel, imádsággal, betlehemes játékkal köszöntsük a megszületett kisgyermeket. 

 

A járványhelyzet és a gyermekek iránti szeretetünk leleményességet kívánt tőlünk, így ebben az évben először, mi, óvodapedagógusok és dajkák jelenítettük meg a gyermekek számára a betlehemi történetet. A felnőttek játéka elvarázsolta a gyerekeket, számunkra pedig még személyesebbé, bensőségesebbé vált a jól ismert születéstörténet. 

A közös ünnep mozzanatai: a gyertyagyújtás, éneklés, a karácsonyfa fényei, a betlehemi istálló, a csillagszórók fénye mind azt a célt szolgálták, hogy mélyüljön bennünk az Úristen és az egymás iránti szeretet.

 

Hálásak vagyunk érte, hogy az angyalok ebben az évben is meglepték a csoportokat játékokkal. Ki tudja honnan tudták, mire is vágyunk igazán…


 

„Kelet mágusai tényleg bölcsek voltak,

Jézus jászolához örömmel indultak.

 

Ma is az a világ legbölcsebb embere,

Ki felkeresi Őt, és együtt marad vele.”

 

(Boros Gergely: Bölcsek)

LEGYEN ÁLDOTT, SZÉP KARÁCSONY!

Submitted by lehoczki.adrienne on