Már több évre visszamenő hagyomány, hogy a felsős ministráns szakkörön nagy pizza-parti szervezésével zárjuk az első félévet. A mögöttünk lévő időszakban volt már hó-csata, petanque, ügyességi vetélkedő is, azonban a szakköri együttlétek legfontosabb feladata, hogy az iskolai diákmisékre felkészüljünk mind a ministrálás szempontjából, mind az adott egyházi ünnep tartalmát illetően.
A második félévben a diákmisék mellett a húsvéti ünnepkör szertartásai lesznek a legfontosabbak. Az Eukarisztikus Világkongresszusra való lelki készület jegyében szeretnénk eljutni Bátára, egy egyházmegyei zarándoklatra. A tanévet pedig az elmaradhatatlan tiszaugi ministráns tábor zárhatja idén is.
Bogár-Szabó Ádám és Nagy Attila SchP