2017. 04. 08.

 

Az iskolánkhoz kötődő, 11. évfolyamos diákok számára kiírt Gróf Koháry István Megyei Történelem Verseny szóbeli döntőjének hagyományosan intézményünk a házigazdája.

A zsűri elnöke Péterné Fehér Mária a Bács-Kiskun Megyei Levéltár nyugalmazott főlevéltárosa volt; további tagjai: Harkai Hajnalka, a Bólyai János Gimnázium tanára, valamint Csáki Tibor, a Katona József Gimnázium tanára.

A nemes versengés eredménye az alábbiak szerint alakult: 

No.

Versenyző diákok

Iskolájuk

Felkészítő tanáruk

1.

Kiss-Pető Apor

Szilády Áron Gimnázium, Kiskunhalas 

Kiss-Baranyi Erika

2.

Lakatos Fanni

Piarista Gimnázium, Kecskemét 

Gáspár Judit

3.

Kelemen Bálint Csaba

Református Gimnázium, Kecskemét 

Tóth Attila

4.

Földesi Ákos

Szent István Gimnázium, Kalocsa 

Horváth Csaba

4.

Hunyadi Ákos

Bibó István Gimnázium, Kiskunhalas 

Nagy László

5.

Sándor Barbara

Piarista Gimnázium, Kecskemét 

Marton József

6.

Vizin Brigitta

Hunyadi János Gimnázium, Bácsalmás 

Barnáné Steixner Margit

7.

Szilágyi Sámuel

Református Gimnázium, Kecskemét 

Szabados László

8.

Gillich Zalán

Szent István Gimnázium, Kalocsa  

Horváth Csaba

9.

Szabó Bence

Piarista Gimnázium, Kecskemét 

Gáspár Judit

Gratulálunk minden versenyző diáknak és felkészítő tanáraiknak a kiemelkedően szép eredményekhez. Nagyon örülünk, hogy a megyei döntősök közé idén három diákunk is bekerült, sőt az erős mezőnyben Lakatos Fanni dobogós, második helyezést ért el.  

Köszönjük szépen munkáját a történelemverseny megszervezésében résztvevő pedagóguskollégáknak, Gáspár Judit és Tamásiné Suba Adrienne, Iványosi-Szabó Andrea és Juris Renáta tanárnőknek, különösen pedig Marton József tanár úrnak, aki a tanév jelentős részét átfogó verseny lebonyolításának vezetője volt.

Nagy Attila SchP ig.

 

Submitted by nagy.attila on