2012. 04. 13.

Megyei történelem verseny

Idén 18. alkalommal hirdettük meg a 11. évfolyamos diákok számára a Gróf Koháry István Megyei Történelmi Versenyt, melyre a megye 23 középiskolájából 140 tanuló nevezett be.

A verseny első két fordulója írásban zajlott, ahol a diákok a középkor és a kora újkor időszakáról szóló feladatokat oldottak meg.

A szóbeli döntőbe - melyre 2012. április 14-én került sor - a 2. fordulóban legjobb 10 eredményt elért tanuló kapott meghívást. A döntőben azonban csak nyolcan jelentek meg, mert Becze Bianka megbetegedett, Mátyás Máté pedig egyéb elfoglaltsága miatt előre jelezte, hogy nem tud jelen lenni.

A versenyzőknek egy vaktérképes feladatot kellett megoldania, valamint egy magyar és egy egyetemes történelmi kérdést kifejtenie.

A diákok teljesítményét 3 tagú zsűri értékelte: a zsűri elnöke Dr. Tringli István az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa volt; a további tagok pedig Berkecz Pál a Bányai Júlia Gimnázium és Marton József a Piarista Gimnázium tanárai.

A verseny végeredménye:

1.      Romsics Richárd

Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény, Kalocsa

felkészítő tanár: Hermann Ildikó

2.      Csonka Márk

Katona József Gimnázium, Kecskemét

felkészítő tanár: Détáriné Szabó Anikó

3.      Gillich Olivér

Szent István Gimnázium, Kalocsa

felkészítő tanár: Kenyeres Zsolt

4.      Földvári Mátyás

Református Gimnázium, Kecskemét

felkészítő tanár: Galambos Katalin

5.      Papp Nóra Éva

ÁFEOSZ Kereskedelmi és Közgazdasági SZKI, Kecskemét

felkészítő tanár: Vajda Csaba

6.      Kovács Melinda

Református Gimnázium, Kecskemét

felkészítő tanár: Galambos Katalin

7.      Mátrai József

III. Béla Gimnázium, Baja

felkészítő tanár: Mayer János

8.      Berente Balázs

Bolyai János Gimnázium, Kecskemét

felkészítő tanár: Harkai Hajnalka és Huberné Fekete Elvira

 

A verseny megrendezéséhez, a diákok jutalmazásához a Bács-Kiskun Megye Közoktatásáért Közalapítvány és Kecskemét Város Önkormányzata járult hozzá. Támogatásukat ezúton is köszönjük!

Külön köszönet a verseny főszervezőjének, Tamásiné Suba Adrienne igazgatóhelyettesnek, aki szakmai hivatástudattal, fáradhatatlan munkával és nagy igényességgel szervezte ezt a hagyományos, neves tanulmányi versenyt. 

Nagy Attila SchP ig.

 

Submitted by nagy.attila on