Az idei év kiemelt céljai között szerepelt, hogy bővüljünk az olyan, rövidtávon megvalósítható diák-projektek kínálatában és minőségében, amelyek elvégzése nem igényel semmilyen előképzettséget. Ezek célja a performatív pedagógia céljainak megfelelő alkalmazás elősegítése. Ez alapesetben nem egyszerű feladat, médiagyártás eszközeinek alkalmazása ugynis igen meredek tanulási görbe mentén sajátítható el, ráadásul az médiumok professzionális előállítása rendszerint időigényes; legtöbb esetben a tanulói csoportmunkára való alkalmazhatóság is erősen korlátozott.
Ilyen projekteknek leginkább a Nemzeti Tehetségprogram foglalkozásai és az intézményi nemzetköziesítési projektek kapcsán van relevanciájuk. Az idei évben, immár másodjára mindkét formában tudtunk kapcsolódni a “Média Műhelyen kívüli” világgal.
Az Erasmus-projektek során a diákok a mobilitásuk témáihoz kapcsolódó- és általános témakörökben is készíthetnek idegennyelvű podcastot, mely akár vitaműsor formátumú is lehet (erre idei tanévünkben a tafallai mobilitás kapcsán került sor). A kevert nemzetiségű csoportokban való munka nem csak az együttműködési- hanem a nyelvi készségeket is hatékonyan fejleszti. Eszközparkunk jelenleg három ilyen munkacsoport egyidejű feladatvégzését teszi lehetővé, melyből két egység mobilan mozgatható, bármelyik tanteremben működtethető.
A Nemzeti Tehetségprogramban idén változatos disszeminációs lehetőségeink kínálkoztak a mindenki számára nyitott interaktív délelőtt és a Tehetségnap kapcsán, melyek új bemutató-installációk fejlesztésére ösztönöztek Bennünket. Így jött létre a fényképezés és a képfeldolgozás rejtelmeit bemutató “standunk” a laborban és egy tanteremben is, melyeknél a fényképkészítő és a feldolgozó állomásokat már vezeték nélküli adatkapcsolat köti össze - így nem szükséges vezetékelés a fényképek mozgatásához. A podcast-műsorokat immár dedikáltan a témakörhöz igazított vitakártyák színesítették. Utóbbiak felvételét az egyszerűsített konfigurációnak köszönhetően “hangmérnöki” feladatkörben az érdeklődők immár előzetes tapasztalat nélkül is gyorsan elsajátíthatják.
Bízunk benne, hogy az egyre interaktívabb kapcsolatteremtésünk útján nem csak az egyes tanulási folyamatokat tehetjük színesebbé, de a jövő “médiákjait” is megszólíthatjuk általuk. A megoldások kitalálásában, összeállításában Rierpl József, Gubicza Marcell és Kolozsi Levente, a Média Műhely diákjainak munkája elengedhetetlen segítséget jelentett.
Tőzsér Márk
A Média Műhely vezetője