2010. 05. 03.

MÉDIATUDOROK A KECSKEMÉTI TELEVÍZIÓBAN

A Piarista Általános Iskola 3. a osztályos tanulói médiaórán ellátogattak a Kecskeméti Televízióba. A gyermekek ettől a tanévtől külön tanórán foglalkoznak a média világával, kiemelten is a reklámokkal. A kifejezetten alsó tagozatosoknak szánt programot Nagy Britanniában dolgozták ki. Európa számos országában alkalmazzák, Magyarországon is terjedőben van. Az osztály - és egyben e tantárgy - tanítója, Urbán Katalin szerint is a kor egyik legnagyobb kihívása elsajátíttatni a gyermekekkel a tudatos médiafogyasztás képességét.

A programról a tanulók szülei tájékoztatást kapnak, segítő, kontrolláló szerepük van. A Kecskeméti Televízióba azért látogatott el az osztály, hogy valóságosan is megtapasztalják, kik dolgoznak ott, hogyan készülnek a műsorok. A csaknem 2 órás látogatás alatt Kozák Polett, a televízió főmunkatársa kalauzolta a gyermekeket. Az operatőrök szobájától  az új stúdiódíszletig mindent megnézhettek. Bepillanthattak a szerkesztők, a vágók munkájába is. Kipróbálhatták magukat, mint szövegfelmondók. Az új stúdiódíszletben - örömükre - valamennyien beülhettek a bemondó székébe. A látogatás alatt feltett kérdéseikre a kis " médiatudorok " mindig türelmes választ kaptak a televízió munkatársaitól. Köszönet érte.

Urbán Katalin tanítónő

Submitted by nagy.attila on