2012. 12. 20.

 

A Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány ezen a héten hirdetett eredményt a matematika terén eredményeket elért diákok támogatására kiírt pályázatról. 18 diák, köztük iskolánk ötödikes diákja, Marosi Levente és két nyolcadikosa, Hajma Ágnes és Mikulás Hanna is a Városházán vehették át jutalmukat.

Az ünnepségen a Kodály iskola két diákja énekelt és egy díjazott orgonált. A megjelenteket Dr. Palotainé Böröczki Mária, a Mategye Alapítvány kuratóriumának elnöke és Mák Kornél, Kecskemét alpolgármestere köszöntötte.

Iskolánkban nagy hangsúlyt fektetünk a matematikai tehetséggondozásra. Több diákunk jár a Mategye Alapítvány által a város támogatásával szervezett tehetséggondozó szakkörre, de az iskolában saját matematika szakköröket is biztosítunk a tehetségesebb diákoknak.

Alsóban Némethné Lintner Tünde (2. osztály), Tóth Zita (3. osztály) és Csonka Zoltánné (4. osztály) tart szakkört, a felsőben Mikulásné Ferencz Zsuzsanna vezeti a két matematika szakkört.

Versenyeken is szép számmal indulnak diákjaink: az általános iskolában

  • a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen 61,
  • a hetedikesek és nyolcadikosok számára indított Varga Tamás Matematikaversenyen 7,
  • a Bátaszéki Matematikaversenyen 4;
  • a Kenguru Matematikaversenyen 71,
  • a Bács-Kiskun megyei Matematikaversenyen 34,
  • internetes matematikaversenyen 30

diák indult. Bízunk benne, hogy diákjaink idén is a tavalyihoz hasonlóan szép eredményeket érnek el. Eddig a Bátaszéki Matematikaversenyen Mikulás Hanna, a Varga Tamás Matematikaversenyen Végh Ákos, Avramucz Tamás, Hajma Ágnes és Mikulás Hanna jutottak tovább a második fordulóba.

Mikulás Domonkos igh.

 

Submitted by mikulas.domonkos on