2016. 03. 06.

A Zrínyi Ilona Matematikaversenyt idén huszonhetedszer szervezte meg a MATEGYE Alapítvány.

Az idei verseny megyei fordulóján diákjaink nagyon szép eredményeket értek el.

  • A Piarista Általános Iskola a megye iskolái között hatodik helyen szerepelt a diákok összesített eredménye szerint.
  • A másodikos, negyedikes és tizenegyedikes diákjaink csapatban is megyei harmadikak lettek. A csapat tagjai másodikban Bogár-Szabó Márta, Virág Eszter és Zakály András. Negyedikben Bogár-Szabó Mihály, Korrós Dániel és Molnár Kata. Tizenegyedikben Gyergyádesz László, Mikulás Hanna és Molnár Péter.
  • Két diákunk is bejutott az országos döntőbe.

Az egyéni eredmények a megyei fordulón:

  •  Bogár-Szabó Mihály negyedikes tanulónk első lett, az országos döntőbe jutott. Felkészítő tanárai Marticsekné Sápi Csilla és Nagy Tibor.
  • Virág Eszter másodikos tanulónk harmadik lett, ezzel bejutott az országos döntőbe. Felkészítője Máj Judit és Császár Rita.
  • Zakály András másodikus diákunk ötödik lett. Felkészítői Máj Judit és Császár Rita.
  • Mikulás Hanna tizenegyedikes diákunk negyedik helyet ért el. Felkészítői Kovács András és Varga József.

A felkészítő tanárok közül Máj Judit, Marticsekné Sápi Csilla és Császár Rita kollégáink kaptak elismerést.

További jó helyezések: Molnár Kata negyedikben megyei 27.

Gyergyádesz László tizenegyedik évfolyamon 22.

 

A verseny eredményekhez a diákoknak és felkészítőiknek szeretettel gratulálunk!

Submitted by mikulas.domonkos on