2016. 01. 27.

 

Előzetes feladatként a diákság kis méretű képeket gyűjtött adott tájegységekről a megadott szempontok szerint. Az összegyűlt képetet felhasználva készült el az aulába az ünnepi faliújság.

Január 22-én, a magyar kultúra napján ötféle módon emlékeztünk meg. A gyerekek az első négy tanóra elején 1-1 feladatot oldottak meg nagy lelkesedéssel. Az első órában a nap eredetéről számoltak be a diákok saját osztálytársaiknak, majd meghallgatták  a magyar himnusz felvételét. A második órában egy általános kvízt oldottak meg a gyerekek. A harmadik órában egy puzzle kirakása volt a feladat, majd a kirakott képet ábrázoló híres ember felismerése. S végül, a negyedik órában egy világörökségi helyszínről néztek egy rövid videót, amelyhez egy kérdéssort is megoldottak. A nap folyamán néhány osztályban népi játékokat játszottak a gyerekek, amely a hon-és népismeret tananyaghoz is szervesen kapcsolódik.

A nap szervezéséért és lebonyolításáért köszönet illeti Zöldi-Kovácsné Korompai Mónika, Szeleczkiné Marozsi Edina, és Borbás Márta tanárnőket, valamint Kovács Aranka könyvtárost.

Farkashalmi Erzsébet tagozatvezető

 

Submitted by borbas.marta on