A Karácsony eljöttét mindannyian nagyon várjuk. Az ünnepkör bevezető része
az Advent, a Karácsonyt megelőző várakozási időszak, mely Jézus születésére,
az Úr eljövetelére emlékeztet. Mi keresztény emberek szeretettel készülünk erre
az ünnepre.
Iskolánk alsó tagozatán a második gyertyát Sárközi Sándor piarista szerzetes atya által vezetett áhítat keretében gyújtottuk meg. Sándor atya Mária fogantatásának ünnepén beszélt nekünk a szívdobbanásokról, mi szívdobogva várjuk Karácsony ünnepét, Jézus szívdobogva várja a velünk való találkozást. Szent Anna szívdobogva várta a méhében bűn nélkül fogant gyermekét, Máriát. Isten úgy akarta, hogy ő legyen majd Jézus édesanyja, aki mentes minden bűntől.
A rövid elmélkedés után imádkoztunk édesanyánkért és édesapánkért. Kérve Isten áldását rájuk.
Köszönjük Sándor atyának az adventi gondolatait.