2015. 04. 19.

 

A 24 diák látogatása egy kétéves Comenius program része, amelyben a szabadság témájával foglalkoznak a diákok. Emellett az iskolák kicserélik tapasztalataikat a nonformális oktatás terén szerzett tapasztalataikról, és közös angol nyelvi projekteket is megvalósítanak. A mostani személyes találkozás mellett a diákok többször vettek részt nyelvórán, közös videokonferencián is.

A vendégek a magyar diákokkal együtt a hét elején Kecskeméttel ismerkedtek: jártak a Városházán, élmény teli látogatást tettek a Leskowsky hangszergyűjteményben, és a Kecskeméti Fürdőben is rendkívül jól érezték magukat.

Emellett jártak Budapesten a Piarista Levéltárban, tematikus városvezetésen vettek részt és meglátogatták a gödöllői Grassalkovich kastélyt. Nem maradt ki a programból a „puszta program" sem, a Kunság majorban tettek látogatást. Péntek délután a Malom Moziban tekintették meg a két év közös programjain készült képekből készült rövidfilmet.

Az együttműködés munkanyelve az angol, de a diákok négynyelvű kifejezés gyűjteményt is készítenek a három saját és a közös nyelven a számukra legfontosabb szavakból, mondatokból. A cserekapcsolatban főképp a piarista felső tagozat diákjai vesznek részt, de néhány gimnazista is bekapcsolódott.

A Comenius program főkoordinátora iskolánkban Horváth Orsolya tanárnő. Hálás köszönet neki és tanárkollégáinknak a projekt megszervezése terén tett fáradozásaikért. 

 

Submitted by nagy.attila on