Látogatás a pécsi székesegyházban és egy extrém barlangtúra
2026. 06. 14.

Június elején tartotta osztálykirándulását a 10.c osztály. Hétfő reggel autóbusszal indultunk Kecskemétről Pécsre. Mivel Pécsett esett az eső, ezért előrébb hoztuk a székesegyház vezetett megtekintését, majd miután felmásztunk annak tornyába is, a diákok csapatokban fedezték fel a belvárost és volt egy kis szabadidő is. Délután Orfű felé indultunk tovább, útközben pedig közösen bevásároltunk a következő napra.

A szállásunk az Orfű melletti Mecsek Házában volt, ahol a meleg vacsora elfogyasztása után a bátor jelentkezők (azaz szinte mindenki) egy bő két órás éjszakai túrán vettek részt, amely során 6-7 fős csoportokban ügyességi és logikai feladatokat oldottak meg az erdőben. A túra végén már teljes sötétségben közlekedtek.

Kedd reggel a közös virsli-reggeli után mindenki elkészíthette a napközbeni szendvicseket. Gondos overall- és gumicsizmaválasztás után egy erdei séta után értük el a kiépítetlen Trió-barlang bejáratát, ahol a diákok több csoportban, szakvezetéssel járták be a barlangot a helyszínen biztosított védőfelszerelésben (overall, gumicsizma és fejlámpás kobak), miközben a többiek a felszínen várakoztak, pihentek. A barlangban semmi világítás nem volt, csak a fejlámpáink, illetve néhány vaslétrán kívül tényleg az évezredekkel ezelőtt kialakult, néhol igen szűkös járatokban kúsztunk-másztunk, ami sokaknak egyedülálló élményt volt. A program zárásaként a házhoz visszasétálva, a közeli patakban tisztítottuk le a sarat az overallokról. A délutáni indulást követően az esti órákban érkeztünk vissza Kecskemétre. 

Köszönjük a kíséretet Lévai Zita tanárnőnek!

 

Soós Zoltán

osztályfőnök

/sites/default/files/styles/tartalom_kep/public/2026-06/IMG_5240.JPG?h=5f7f45da&itok=6IM61idE
Submitted by soos.zoltan on