2019. 11. 15.

2019. november 13-14-én került megrendezésre Kecskeméten az „Európai Uniós fejlesztések a magyarországi természettudományos oktatás-nevelés területén” című konferencia.

November 13-án a megnyitó után a konferencia résztvevő 6 helyszínen ismerhették meg a kecskeméti intézményekben működő laborokat, projekteket. A látogatható helyszínek között volt intézményünk Öveges Diáklaborja is. A laborlátogatás során az ide érkezők megismerhették a laborunk működését, a futó projektjeinket, pályázatainkat és a délután folyamán a LaborTúra csapat is bemutatkozott. A látogatás második felében interaktív kiállítás formájában nyerhettek betekintést vendégeik a laborunk életébe a laborban dolgozó kollégák segítségével.

November 14-én a Neumann János Egyetemen folytatódott a konferencia, ahol a délutáni szekcióüléseken tartottak kiselőadást kollégáink az alábbi szekciókban:

• A természettudományos pedagógusképzés gazdagítása – Lévai Zita Mariann

• „Digitális beszéd” a természettudományok oktatásában – Matusz Gabriella

• Jó gyakorlatok az MTMI pályaorientáció területén – Iványosi-Szabó Andrea

• Intézmények-Hálózatok-Modellek-Működés-Fenntarthatóság – Mikulás Domonkos

• Természettudományos tehetséggondozás feladatai, jó gyakorlatai – Zákányi Erika

 

Minden kedves kollégánknak, diákunknak köszönjük a részvételt, és az aktív közreműködését.

Submitted by levai.zita on