2013. 01. 23.

Ez évben A magyar kultúra napjának megünneplése a felső tagozatban új módon történt.

Január 22-én a tudományterületek jeles képviselőiről a 7. és 8. osztályosok kiselőadást készítettek, s forgószínpadszerűen mutatták be igényesen elkészített prezentációjukat évfolyamtársaiknak.

A három tanítási órán elhangzott bemutatókon diákjaink alaposabban megismerkedhettek a reformkor kulturális életével, a matematika, fizika, biológia kiválóságaival, hallhattak Pázmány Péterről, a gótika, barokk és a szecesszió jellemzőiről. Neves íróink és költőink művein keresztül csodálhattuk nyelvünk gazdagságát és dallamosságát. Történelmi sorsfordulók tükrében erősítettük identitásunkat, a magyar tájak és Magyarország világörökségei pedig elmélyítették a hazánk iránti szeretetünket. A sportkedvelőkről sem feledkeztek meg ifjú előadóink: a legendás „Aranycsapat" és olimpikonjaink dicsőséges eredményei szintén növelték nemzeti büszkeségünket.

Az 5 - 6. osztályosok a népi kultúrával közvetlenül is kapcsolatba kerülhettek a népi játékok tanulása és a fonás technikájának elsajátítása révén. A foglalkozásokat a 8.a és 8.b-s diákok vezették igen nagy szakértelemmel. A magyar kulturális élettel való komoly ismerkedést egy fergeteges össztánc zárta a tornateremben, ahol iskolánk néptáncosai táncra invitálták nebulóinkat.

Köszönjük a szaktanárok felkészítő munkáját, s hálásak vagyunk a szervezőknek: Gáspár Judit, Hürkecz Gyöngyi és Szemerey Zsoltné tanárnőknek, hogy munkájuk által A magyar kultúra napja feledhetetlen élmény lett a felső tagozatosok számára.

Farkashalmi Erzsébet, a nap szervezője

 

Az elhangzott kiselőadások:

 előadó  cím
 Kutas Domonkos, Rácz Ádám  Magyar sajtó a Rákóczi szabadságharc idején
 Kis Dávid, Kurucz János
 Széchényi Ferenc élete
 Kriminál Viktória, Varga Rozália
 Csinszka
 Hager Karl, Páldeák János
 Nemzeti parkjaink
 Csorba Kinga, Nyírő Marietta
 A szecesszió
 Guba Izabella, Váradi Alexandra
 Kölcsey Ferenc: Himnusz
 Nagy Petra
 Magyarország világörökségei
 Hudák Viktória, Czégai Debóra
 Lovastörténelem
 Halász Gabriella
 Babits Mihály: Messze, messze
 Farkas István, Bodza Benedek
 A revízió nagyjai
 Kisjuhász Roland, Stefankin Márton
 Magyar orvoskutatók
 Juhász Bálint, Marton Roland
 A növény - és állatrendszertan nagyjai
 Sárközi Mercédesz
 Magyar feltalálók XIX-XX.század
 Vámos Diána
 Magyar rajzfilm
 Bujdosó Bea, Krasnyánszki Lili
 Magyar nevek - névadási szokások
 Gyertyános Nóra, Tóth Gréta
 Történelmi témájú filmek a rendszerváltás után
 Kpepsz Gabriella
 A Szent Korona "kalandjai"
 Balázs Emil, Damásdi Zsolt
 Aranycsapat
 Avramucz Tamás  Pázmány Péter
 Dévényi Csenge
 Gótikus építészet Magyarországon
 Manczinger Patrik
 A barokk építészet Magyarországon
 Meggyes Tünde, Nagy Anna  Őskeresztény sírkamrák-Pécs
 Urbán Szabolcs  Petőfi versei idegen nyelvű fordításokban
 Forgács Tamás, Molnár Marcell  Valóság és legenda Magyarország olimpiai bajnokai
 Lőczi Virág, Müller-Brockmann Gabriella
 Petőfi Sándor és Szendrey Júlia
 Beke Ariel, Kamenár Viktor
 Nyelvújítás
 Szász Edvárd, Berente Richárd, Horváth Máté  A reformkori kultúra Magyarországon
 Szabó Bence
 Bolyaiak
 Hajdú Kata
 Puskás Tivadar
 Zsikla Eszter  Petőfi Sándor Kecskeméten
 Tarjányi Szabrina, Bódogh Noémi, Ács Éva
 A reformkor
 Varga Dorina, Fritz Gitta
 1956-os forradalom
 Gombos Teodóra, Ferencz Flóra
 Thorma János festészete
 Bakos Máté, Horváth András
 Hollókő
 Bujdosó Márkó, Gajdácsi Balázs, Keszler Márk
 Magyarosított szavak

Az ötödik, hatodik évfolyamban segítők voltak:

Népi játék tanítása: 

  • Balázs Emil 8.b
  • Damásdi Zsolt 8.b
  • Peti Milán 8.b

A vetélkedőt levezetői:

  • Csány Ambrus
  • Telek Milán
  • Tar Barnabás

A manuális munka segítői:

  • Csorba Kinga
  • Hajma Ágnes
  • Nyírő Marietta
  • Mikulás Hanna
  • Kovács Zita
  • Molnár Marcell

Köszönjük a diákok munkáját is!

Submitted by mikulas.domonkos on