2021. 02. 22.

,,Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.”

(József Attila)

 

A Költészet Napja(i) 2021.

FELHÍVÁS

 

Hívjuk a Kecskeméti Piarista Gimnázium minden tanárát és diákját, hogy csatlakozzon idei költészetnapi programunkhoz.

A célunk, hogy ha virtuálisan is, de együtt lehessünk 2021. április 11 (12)-én, és az azt követő napokban a versszeretet jegyében. Online irodalmi estet szervezünk, amelyre verskedvelők, szavalók videóit várjuk.

Részt venni egy maximum 3 perces videóval lehet, melyben a tanár vagy diák egy kanonizált költő versét vagy saját verset mond el, olvas fel. (Ha valaki mindkét lehetőséggel élni szeretne, beküldhet két videót is, egy ismert költő versével és egy saját verssel.) A művet fejből mondani nem feltétel, de jó és a keresztény értékrendnek megfelelő versek igényes előadását várjuk!

Alternatív és örömmel fogadott lehetőség a vers megzenésített változatának tolmácsolása, eléneklése.

A saját vers témája nincsen megkötve, a kanonizált költő verse – a fenti idézethez kapcsolódóan – a következő témák egyikéhez kell, hogy illeszkedjen:

igazság, valóság, közösség, költőmesterség.

A választott költő lehet külföldi vagy magyar, pl. József Attila, Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Vas István, Romhányi József, Áprily Lajos, Tóth Árpád, Lackfi János stb.

A beküldött videókból filmes stábunk segítségével online irodalmi műsort készítünk, és az iskola honlapján és youtube csatornáján fogjuk posztolni 2021. április 12-től.

A videókat erre az email címre kérjük beküldeni: kolteszetnapjapiarista@gmail.com

Beküldési határidő: 2021. március 26.

Szeretettel várjuk minden lelkes résztvevő videóját!

Tősér Anna és az Író-olvasókör

Submitted by toser.anna on