2014. 06. 10.

 

A programban szerepelt 2x30km-es kerékpártúra, gyaloglás, és vízi sportok.

Sajnos az előzetes elvárásaink az időjárással kapcsolatosan nem jöttek be, ugyanis elég hűvös volt az idő, ami csak a kerékpározásnak kedvezett. Péntek délután iskola után elkerekeztünk Lakitelekre a kempingbe, ott lepakoltunk a sátorba, majd esti programként Kecskés Norbert, 10-es diákunk családjánál vacsoráztunk. Itt már előkerült a focilabda, és néhányan a kerékpár nyergéből ismerkedtek a faluval.

Másnap ellátogattunk a helyi strandra, ahol úszóversenyekkel, vízilabda meccsekkel, illetve egyéb ügyességi feladatokkal próbáltunk védekezni a hideg ellen. Ebéd előtt még kisebb gyalogtúrát tettünk a környező erdőben, majd ebéd után ismét a kerékpáré volt a főszerep: irány haza.

Igen elfáradtunk, de megérte, jó mulatság, férfimunka volt.

A program a TÁMOP 3.1.4-12/2-2012-0223 pályázat támogatásával valósult meg. 

Csonka Zoltán, csoportvezető

 

Submitted by abel.istvan on