"Vajon, jó lesz ez a beéneklő gyakorlat? Melyik művet tanítsam legelőször? Talán már kezdhetjük is a karácsonyi felkészülést?" Ilyen és ehhez hasonló gondolatok foglalkoztatnak mostanában olyannyira, hogy néha alig jön álom a szememre. Még csak néhány hete indulhatott el az a kezdeményezés, aminek hála kedden délutánonként vidám dallamok szűrődnek ki a díszterem folyosójára.
Ugyanis a Piarista Iskolában vannak ám csilingelő hangú kisdiákok, akik szívesen énekelnek közösen, hiszen érzik, hogy a zene, az együtténeklés kellemes a fülnek, de még inkább kedves a szívnek, s léleknek. Igaz, hogy csupán a harmadik próbán vagyunk túl, de a gyermekek örömmel érkeznek és reméljük, idővel a munka meghozza majd gyümölcsét: összecsiszolódnak a hangszálaink és másokat is megajándékozhatunk az ének, a zene örömével.
A második évfolyamtól a negyedikig bezárólag dalolunk együtt, többségében lányok, de akad azért néhány legény is: pontosan három, a nagyjából húsz énekesből.
Reményekkel teli gondolunk az előttünk álló ünnepekre, így igyekszünk készülni egy-egy szívhezszóló dallammal.
Nemrégiben egy konferencián vehettem részt, ahol sokan emlegették a mai kor túlhajszolt gyermekeit, akiknek enyhélüst hozhat az a fajta zene, dallamvilág, ami feszültséget teremt, de oldja is azokat. Olyasfajta zene, ami érték, ami időtálló és amit nem divat diktál. Az emberi hang mindig varázslatos volt. Egy jó szó, egy kis dallam, a szüleink hangja megnyugvást jelentett pici korunktól kezdve. Ma, amikor már lassan eltűnik az élő hang, a beszéd, a jelenlét az életünkből, nem is csoda, hogy a gyermekek keresik, vágyják ezt a természetes igényüket: együtt lenni jó, együtt énekelni jó.
"Aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon. A zene tápláló, vigasztaló elixír, és az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza." Kodály Zoltán
Máthé Szilvia - kiskórus vezető
