2024. 05. 19.

A Nemzeti Tehetség Programban résztvevő 14 diák látogatott el május 14-én a híres Szent Péter ereklye lelőhelyére, a bugaci Pétermonostorára. Az Aranymonostor Látogatóközpontban a közel 15 éve folyó ásatások során feltárt Árpád-kori monostort és az ott talált páratlan leleteket, köztük egyedülálló ötvös remekeket modern bemutató eszközök segítségével fedezhettük fel.  A filmvetítést követően a tárgyakat néztük meg, majd a VR szemüvegekkel a Kiskunság híres monostorának korabeli, 12-13. századi életébe tehettünk virtuális sétát. Ezt követően kerestük fel az erdei tisztáson meghúzódó romokat. A terepen jelenleg is folyik az ásatás, ahol a vezető régész, dr. Rosta Szabolcs fogadott bennünket és mutatta be a munkájukat. A rétegződések között elmagyarázta, hol volt az egykori főtér, milyen jelentős világváros leleteit találták meg és mindezek az új ismeretek, mit jelentenek az Árpád-kor páratlan történelmi, gazdasági és kulturális összefüggéseiben.

A bugaci Karikás Csárdába is betértünk, ahol egy finom tradicionális ebéd került az asztalunkra.

Köszönjük a Nemzeti Tehetség Program támogatását! NTP-TEHETSÉG-23-0216 - Diákkutatók a Kiskunságban

Hürkecz Gyöngyi

 

Submitted by hurkecz.gyongyi on