KI MIT TUD? 2023/24
2024. 06. 22.

2024. június 21.-én, az utolsó tanítási napon került megrendezésre a hagyománynak számító KI MIT TUD? rendezvény, melyen a vállalkozó szellemű diákok megmutathatták a gimnázium diáksága előtt, amiben a leginkább tehetségesek. A szervező munkát ebben a tanévben a gimnáziumi Diákönkormányzat vállalta, a felkonferálásról Török Balázs és Losonczi Máté 10.b osztályos tanulók gondoskodtak.

A produkciók rendkívül sokszínűek voltak idén is, hiszen hallhattunk verset, éneket, zenekarok koncertjeit, gyönyörű citera, zongora és gitár előadásokat. A délelőtt folyamán láthattunk tornabemutatókat, néptáncot és hip-hop táncot, illetve egy izgalmas vívó mérkőzésnek is szemtanúi lehettünk. A díszterem előtt egy kiállítás keretében több tanuló is bemutatta a tanévben készített műveit a diáktársaknak, mely szintén nagy sikert aratott.

Az idei fellépők:

-Tajti Alíz

-Cobblestones zenekar – Tassy Luca, Barna Zsombor, Czigány Dániel, Kullai Tamás, Baranyi Bálint, Árvai Tamás

-Antal Emma és Kovács Johanna

-Csengei Dorka és Stefán Lilla

-Hunya Szófia

-András Hanna

-Ormai Réka, Huszár Emma, Németh Panka

-Sánta Szamira Emma

-Tassy Luca és Tassy Péter

-Csikai Zsuzsanna

-Kovács Péter és Haug Mátyás

-Nano Band zenekar- Pálinkás Panna, Lőrincz Barna, Tóth Luca, Losonczi Máté, Nagy Koppány

-Kovács Péter és Takács Barnabás

-Magyari Krisztina és Vass Maja

-Czigány Dániel

-Kovács-Bajdik Panka

-Varga Laura

-Andristyák Lilla és Andristyák Máté

 

A kiállításon az alábbi tanulók munkáit láthattuk:

Pálinkás Panna, Cserjés Emese, Bacsó Gergely, Tamás Eszter, Kis Tamara

 

A tanárok a KI MIT TUD? megnyitása mellett a program lezárásaként is színpadra léptek, ahol lenyűgöző produkcióval arattak sikert a közönség körében. Az össznépi vonatozás után a program az iskolaudvaron ért véget, ahol az egész gimnáziumi diákságról egy csoportkép készült.

Köszönjük a fellépő diákoknak és tanároknak, hogy széppé, élményekben gazdaggá tették ezt a délelőttöt. Köszönjük Farkas Ferencnek a technikai segítséget, illetve Gubicza Marcell 9.a osztályos tanulónak, aki az esemény fotóit készítette.

Gimnáziumi Diákönkormányzat 

/sites/default/files/styles/tartalom_kep/public/2024-06/GIMI1425.JPG?h=736a7f4b&itok=QfAkKUsj
Submitted by kernya.martin on