2017. 06. 16.

Remek hangulatban telt gimnáziumunk második "Ki mit tud?"-ja. A rendezvény ismertetése céljából idemásoljuk a műsor konferansziéjának, Szekér Anna (11.a) diákunk forgatókönyvi anyagát.

KI MIT TUD? - Forgatókönyv

Sok szeretettel köszöntöm tisztelt tanárainkat a 2. piarista Ki mit tud?-on. Külön köszöntöm a 9. évfolyamos tanulókat, akik még nem vettek részt ilyen eseményen, így biztos vagyok benne, hogy kíváncsian várják már a műsort. És végül, de nem utolsó sorban köszöntöm a 10-11.  évfolyamosokat is, akik remélem ugyanolyan izgatottak, mint a tavalyi megmérettetés alkalmával.

1.) Elsőként egy megszokott csapatot láthattok, iskolánk gimnáziumi kórusát. Két dalt adnak elő, először a Siyahamba című afrikai népdalt, majd egy Balatoni kánont. Fogadjátok sok szeretettel...

2.) A rumba szó jelentése: ünnep, tánc, felkiáltás

Maga a rumba több kubai páros tánc összefoglaló neve. Zenéjét az afrokubai ritmusok jellemzik.

A 19. század leírásaiban szenvedélyes, csábító táncként említik, a nő arra törekszik, hogy a férfit kihívó csípőmozgásával elcsábítsa. Ez a tánc 1930-ban hódította meg Európát. Az első rumba koreográfiát az angolok dolgozták ki, melyet a franciák és a németek átvettek. 1964-től versenyeken is táncolják.

Második műsorszámunk tehát rumba lesz az Ötös Fogat előadásában. Ez a csoport a Kerekegyházi Tánciskola piáros növendékeiből áll. A fellépők pedig nem mások, mint: Berente Beatrix, Bognár Nóra, Gogolák Liza, Gulyás Anna és Varga Eszter. Akkor jöjjön a tánc...

3.) Kolosits Zoltán következik, aki tavaly is nagy sikert aratott versmondásával. Zoli most érettségizik, de szakított időt ránk is. Két saját versét adja elő, melyeknek címe: Szívet kitár és Elfeledett szógyök.

4.) Szólóének következik, melyet Gödény Anna Napsugár ad elő. A dal címe: Love yourself

5.) A jelnyelv a vizuális kódrendszerek egyik legfejlettebb formája, amelyet főként, de nem kizárólag a siketek használnak. Az 1960-as évek óta a szakemberek már önálló nyelvként kezelik.                                                A 2009. évi törvény a magyar jelnyelvet a hivatalos nyelv szintjére emelte Magyarországon.

A jelelésnek természetesen vannak szabályai:

  • törekedni kell a jel pontos kivitelezésére,
  • fontos a gesztikuláció, mimika és testtartás.

Következő produkciónkban a 9.a osztály jelnyelven adja elő Máté Péter örökérvényű dalát: Egyszer véget ér a lázas ifjúság……

6.) Újabb zeneszám következik: Soulwave: Kalandor c. dalát Horváth Gergő adja elő.

Információ: Idén először a Ki mit tud?-ra nemcsak színpadi produkcióval lehetett nevezni, hanem képekkel is, ami lehetett fotó, vagy bármilyen más művészi alkotás. Ezeket a munkákat a díszterem előtti paravánokon tudjátok megtekinteni.

7.) Egy fagyos téli reggelen azon gondolkodám, adjuk elő a régen hallott Metallica-t.

Sajnos kifogytam a rímekből, így rátérek a lényegre.

A zenekar 1 hónapja alakult egy hirtelen ötlettől vezérelve.

Ezeket a sorokat a GÁMÁDÁ zenekar tagjai vetették papírra, a banda neve a tagok keresztneveinek első két betűjéből álló mozaikszó. Vagyis Hódi Dávid – ének, Bodor Gábor – gitár, Szabó Márk – dob. Fogadjátok szeretettel a Nothing Else Matters c. számot….

8.) A jive egy 4/4-es ütemű szalontánc, ami az Egyesült Államokban élő afrikai-amerikaiaktól ered a 30-as évekből. A szvinget játszó jazz zenészek szóhasználatában a "jive" gördülékenységet, vagy ostoba beszédet jelentő kifejezés volt.

Amerikai katonák hozták a táncot Európába 1942-ben, ami hamar elnyerte a fiatalok tetszését.

A jive az öt nemzetközi latin tánc egyike. Versenyeken általában 176 ütem/perc gyorsasággal táncolják.

Az Ötös Fogat a műsorunk elején már táncolt, ők a Kerekegyházi Táncstúdió Piáros növendékei, most jive-ot adnak elő…A táncprodukció után …… perc szünet következik.

 

SZÜNET

 

9.) Az Utazás című lemez Szörényi Levente első önálló nagylemeze. A felvételeket a már alakulóban lévő Fonográf együttes, és az Illés együttes tagjai készítették. A lemez stílusa eltér az Illés együttes stílusától, a country zene beatzenébe való beépítésével kísérleteztek ezekben a dalokban. A nagylemez 1973-ban jelent meg az akkori egyetlen magyar lemezkiadó, a Hungaroton gondozásában.

Ennek a lemeznek a címadó dalát hallhatjátok a 12.b-sek előadásában.

10.) Seress Rezső zeneszerző, zongorista Budapesten született 1889-ben és ebben a városban élt, dolgozott 1968-ban bekövetkezett haláláig. Sok dalt írt, operettek zenéjét szerezte, de nem váltak ismertté.    Azonban az egyik leghíresebb örökzöld dal, az egyetlen magyar világsláger, a Szomorú vasárnap (angolul Gloomy Sunday) szerzője. A dalt több mint 100 nyelven adták elő, köztük olyan világhírű előadóművészek, mint Billy Holiday, Ricky Nelson, Ray Charles, Mahalia Jackson, Sinead O Connor, vagy Sarah Brightman.

A Szomorú vasárnap c. dalt Szakál Kinga adja elő.

11.) A következő fellépők iskolánk lány szertorna csapatából érkeztek. Edzőjük Körös Henriett. Szurkoljunk a remek produkciókhoz!

12.) Az erdélyi románok és cigányok körében az utóbbi évtizedekben elterjedt a Mahala nevű tánc. Ez a divattánc, amelyet a románok kezdtek el táncolni, majd később a cigányok, esetenként a magyarok is átvették, eltér a Kárpát-medence eddig ismert táncaitól, de a cigány közösségekben több helyen és hasonlóan táncolják. Itt tehát még létező, alakuló folklorizációról van szó, hiszen nem befejezett folyamatról, letisztult táncról beszélünk.

A tánc motívumkészlete az 1970-es évektől kiegészült a pár-elengedő, szembe-táncoló figurázásokkal, amit cigánytáncnak vagy csingerálásnak neveznek. A csingerálást a magyarok és a románok a cigányokra jellemző aprózó lábfigurák mellett leginkább a tréfás, groteszk mozdulatokkal tűzdelik meg. Ezt az előadásmódot bolondozásnak hívják, ezzel a lakodalmakban, mulatságokon a hangulat tetőfokán szórakoztatják magukat és egymást.

Fogadjátok szeretettel Bognár Panna néptánc produkcióját!

13.) Néptánc után még maradunk a népi kultúránál. Tóth Vanda előadásában népdalcsokrot hallhatunk.

14.) Úgy gondolom, hogy minden jelen levő szeptember óta álmodozik a vakációról, beleértve ebbe engem is…. Ki gondolta volna szeptember 1-jén, hogy egyszer az életben elérkezik június 15-e. Álmodoztunk erről a napról a zarándoklat nehéz perceiben, a dolgozatírások közben, a tételek tanulásakor, a hosszú előadások alatt, a véget érni nem akaró órák közben…

Gondoltátok volna, hogy a következő fellépők is álmodoznak erről? Mindez kiderül a PSDC produkciójából….

15.) Műsorunk zárásaként szeretettel köszöntjük Kertész Iván piarista öregdiákunkat, aki 5 dalt fog nekünk előadni. Fogadjátok szeretettel….

Miniinterjú:

Köszönjük ezt a fergeteges előadást!

  • Mesélnél nekünk a Star Academyről? Hogyan jutottál be?
  • Mit csinálsz manapság? Suli?
  • Mik a terveid a jövőre nézve? Éneklés? Álmaid?
  • Milyen érzés visszajönni a régi iskoládba?

Köszönjük, minden jót kívánunk neked!

Submitted by nagy.attila on