Rohanás. Egyik teremből a másikba. Enni nincs idő, talán a büfébe még el tudok rohanni, hogy a további szünetekben falatonként, lassan megegyem. Benyitok a mosdóba. Túl hosszú a sor, nem várom meg. Most tudtam meg, hogy dolgozatot írunk. Sietve átolvasom az anyagot, hátha ötös lesz. Miután beadom, megnyugszom, pedig nem kellene. Ha rosszul sikerül...? Kicsöngettek. Lassan sétálok fel a második emeletre. Fáradt vagyok, nincs kedvem a következő órákhoz.
Ekkor jut eszembe, hogy az osztályfőnököm egy ismerőse jön el, és beszél majd nekünk egy úgynevezett „missziós hajóról”. Nem vagyok túl bizakodó, de azért érdeklődve hallgatom Bagaméri Esztert. Játékkal indítunk, azután pedig önmagáról mesél.
Nyitottan és teljesen lazán fordult felénk, ezért egyre kíváncsibb lettem. Mesélt nekünk a Logos Hope hajóról - amire pár napon belül fel fog szállni a többi 399 önkéntessel együtt – és annak céljairól. Ahol megáll, ott segítséget nyújt az arra rászorulóknak. Ételt oszt, ingyenes orvosi ellátást biztosít. Programokat szerveznek a gyerekeknek, a hajó könyvtára pedig nyitva áll az érdeklődő látogatók előtt.
Eszter arról kezdett el beszélni, hogy az ember a mi korunkban, a középiskolában rengeteg változáson megy át. A továbbtanulás egy elég komoly kérdés, de sajnos nehéz dűlőre jutni. Van olyan, amiben jó vagy, de nem szereted, amihez nincs tehetséged, pedig élveznéd. Akkor most mihez kezdj? Figyelmeztetett, hogy ezek lényeges döntések, de nem véglegesek. Formálódunk. Alapvető kérdések vetődnek fel bennünk. Önmagunkat keressük, és néha nem vagyunk megelégedve az eredménnyel. Nem vagyok szép: a hajam, az alakom, a körmeim, az arcom. Lehetnék szebb, de milyen áron? Változzak meg mások kedvéért? Ilyenkor fogalmazzuk meg magunkban, hogy mik a hibáink. Az ezekre való ráébredés nem kellemes. Nem vagyunk megelégedve a személyiségünkkel, a külsőnkkel.
Ahogy ezeket hallgattam, elszorult a szívem. Tényleg mások miatt változzak meg, vagy önmagamért? Ekkor hallottam meg azt az igazságot, ami nem meglepő, de engem mégis megdöbbentett. Isten önmagadért szeret. Ismeri, hogy mi áll előtted, mi az, ami rád vár. Dönteni neked kell, de bárhogyan döntesz, bármelyik utat választod, Ő nem pártol el tőled.
Nem is vettem észre, de már letelt a 45 perc. Mintha megtört volna egy varázs, készülök a következő órára, és megint rohanok. A többi diákot kerülgetem a folyosón. A felsőbb évesek arca elnyűtt, a gondjaik az arcukra van írva. Talán egy ilyen beszélgetés nekik is jót tenne. Tudniuk kell, hogy akárhogy alakítják a sorsukat, a végén a jó irányba fog terelődni. Fáradt vagyok, de mosolygok. A nap talán megterhelő maradt sokak számára, de engem kizökkentett a monoton hétköznapokból. Jár az agyam, még visszhangzik a fejemben a sok súlyos mondat. Gondolatokat ébresztettek bennem, amik közül sokra nem mostanában fogok választ kapni, de úgy érzem, érdemes várni.
Deme Zsanna, 9.a
