2014. 09. 07.

Idén minden eddiginél több diákunk vett részt a szentkúti zarándoklat kerékpáros programján.

45 diákunk gyűlt össze a kollégium sportpályáján a zarándoklat napján 8.45-re hirdetett gyülekezőre. Közülük 28-an a Támop 3.1.4-12 pályázatban beszerzett kerékpárokkal jöttek Szentkútra.

A közös megbeszélés után egy imával kértük utunkra Isten áldását. A hatalmas csoport végül 9:40 körül hagyta el az alma mater falait, hogy az 55 km-es távnak nekivágjon. Az út során négy helyen álltunk meg hosszabb-rövidebb időre, hogy összevárjuk egymást, pótoljuk az elégetett kalóriákat és a leadott folyadékot. Az út felénél - déltájban, - a harmadik megálló során pedig elmondtuk az Úr angyala imádságot részint hálaadásként, hogy épen-egészségesen eljutottunk addig, részint pedig a további utunkhoz kértük Isten segítő szeretetét.

A majsai útról letérve vártuk össze utoljára egymást, hogy a Petőfiszállás előtti autópálya-felüljáróig tartó mintegy 2 km-es távon összemérjük maradék erőinket egy országúti versenyen. Nem meglepetés, hogy a versenyt Bogdán Bianka (11.a) nyerte meg.

14 óra körül érkezett végül a kicsit elcsigáztott csoportunk Iványosi-Szabó Andrea,  Juris Renáta és Manuela Schwind tanárnők kíséretében. Nagyon jól esett mindannyiunknak a finom babgulyás és a szent kút hűsítő vize.

A kerékpáros csoport vezetőjeként csak pozitív élményeim voltak a diákok részvételével, fegyelmezett hozzáállásával kapcsolatban. Köszönet érte Mindenkinek!

Gáspár István

vezető

Submitted by intra on