2019. 10. 13.

A felső tagozaton minden év őszén kerékpáros nappal népszerűsítjük a közlekedésnek ezt az energiatakarékos, környezetbarát módját. Ebben az évben szakítottunk a hagyományos Kecskemét- Nagykőrös kerékpáros túraútvonallal, és a Körös-Maros Nemzeti Park Körösvölgyi Látogatóközpontjának szolgáltatásait igénybe véve Szarvas környékét fedeztük fel kerékpárral. Október 12-én, szombaton busszal utaztunk Szarvasra, ahol a látogatóközpontban átvettük a kerékpárokat. A túra vezetésére a Szent Imre iskola tanárát, Velkey Zoltán tanár urat kértük fel, aki már számos kerékpáros túrát vezetett az ország több pontján is. A további pedagógus kísérők Olasz Edit és Velkey Zoltánné tanárnők voltak. A 20 fős gyerekcsapat vidáman indult el a verőfényes őszi délelőttön, hogy nekivágjanak a 23 km-es útnak. Először a mezőtúri kompnál álltak meg, amelynek az az érdekessége, hogy a Körösön kábelkötél segítségével viszi át a járműveket a túlpartra. Majd a Szivornyákat nézték meg: itt "szivárog " az élő Körös vize a Holt-Körösbe. Volt egy 3 és fél km-es gyalogtúra is a halásztelki tanösvényen, ahol a gyerekek az ártéri élővilágot figyelhették meg. Innen visszafordulva Békésszentandrás felé vették az útjukat. A legérdekesebb vízi műtárgy a duzzasztómű volt, ahol Zoli bácsi elmesélte, hogy egyszer kenuval itt zsipipeltek. A csapat jólesően elfáradva ért vissza Szarvasra. Itt még sétával, állatparki nézelődéssel, játszótéri játékkal levezették a fáradalmakat, majd buszra szállva késő délután értünk vissza Kecskemétre. A túra költségeinek egy részét az elem és mobilkütyük gyűjtéséért a Pontvelem.hu jutalomból kapott összege fedezte.

Zöldi-Kovácsné Korompai Mónika szervező

 

Submitted by korompai.monika on