2022. 05. 21.

AZ 5.c osztály is részesült a Lázár Ervin Program nyújtotta élményekből. Szép napsütéses időben érkeztünk Szentendrére a skanzen területére.

AZ utazásunkat Európa leghosszabb normál nyomtávú múzeumi sínpályáján közlekedő Skanzen Vonattal kezdtük.  Első állomásunk a Felföld tájegység területén volt, ahol a MAGTÁR épületében berendezett kiállítás betekintést nyújtott a háború paraszti életébe. Innen a skanzen jelképévé vált Felső-Tiszavidék-i jellegzetes haranglábhoz vezetett utunk. Hűsölhettünka Mándi Református templom falai között is.

A sétánkat az Alföld jellegzetességei felé irányítottuk, ahol a szélmalom és az állatartás jellemzőit figyelhettük meg.

A végső állomásunk a Kisalföld tájegység volt, ahol szakértő vezetőtől tudhattuk meg miből és hogyan készültek a fonalak száz éve, milyen eszközöket használtak ezekhez a folyamatokhoz. Megismerkedtünk az áztatott kender feldolgozásának munkafázisaival (tilolás, gerebenezés, fonás).

Ezután mindenki körmöcskén elkészíthetett egy kis karkötőt színes fonalból. A program kifejezetten az alkotás örömét, a kreativitás kipróbálását nyújtotta. 

Tudással és élményekkel gazdagodva indultunk saját mezővárosunk irányába, Kecskemétre. 

A program gazdag ismereti anyagot adott a jövő tanév hon- és népismeret tantárgyához. 

 

Köszönjük a lehetőséget:  az 5.c osztály és Mogyorósné Bálind Anikó osztályfőnök. 

Submitted by balind.aniko on