2019. 11. 17.

Idén tizenharmadik alkalommal rendezte meg az iskola Szülői Munkaközössége a Kalazancius bált. Ez alkalommal is sok szülő, pedagógus gyűlt össze, hogy találkozzanak, beszélgessenek, táncoljanak.

A bál konferálója idén is Dr. Csabai Lili volt. A műsor elején Mikulás Domonkos igazgató köszöntötte az egybegyűlteket, majd a műsor következett.

Először az óvodások mutattak be Márton napi műsort, amire Nagyné Bodza Irén és Hajagosné Csernák Gizella készítette fel őket. Ezt követően a gimnázium énekkara szerepelt Fehérvári Gábor karnagy vezetésével, majd Tősér Anna és Soós Zoltán gimnáziumi tanárok duettjét hallgathattuk meg, végül a 12.b osztály mutatta be előzetesen szalagavatói táncát. Ezután a bál főszervezője, Kovácsné Baráth Eszter köszöntötte a megjelenteket.

A vacsorát a Piarista Iskola konyhája szolgáltatta, a zenét a Soundwich zenekar biztosította.

A tombola ajándékokat a résztvevők éjfél után kapták meg, a mulatság fél háromkor fejeződött be.

A főbb támogatók: Attila virágszalon, Virág Mindenkinek Kft., Ásatárs Kft., Focus Ingatlan, Malom Mozi Kft., Szentkirályi Ásványvíz Kft. és a Széktói Kígyó Patika.

A rendezvény kapcsán befolyt adományokat a szülői közösség által kitűzött céloknak megfelelően iskolánk tagozatainak (gimnázium, kollégium, általános iskolai
alsó- és felső tagozat, valamint óvoda) nevelési, oktatási céljaira fordítjuk.

Köszönjük minden szervező lelkes munkáját, az adományozóknak a támogatást, és minden vendégünknek, hogy megtisztelték rendezvényünket jelenlétükkel.

 

Submitted by mikulas.domonkos on