2016. 11. 21.

 

Iskolánk szülői munkaközössége tizedik alkalommal rendezte meg jótékonysági rendezvényünket, a Kalazancius-bált. A fővédnök Bábel Balázs érsek atya és Görbe László SchP plébános, a konferanszié Csabai Lili volt, a bál szervezői pedig az SzMK tagjai Dr. Bíró Györgyi SZMK elnök vezetésével. Nagyon örültünk, hogy a Czollner téri sportcsarnokban szervezett bálnak több mint 250 résztvevője volt. Soraik között köszönthettük díszvendégeinket, hat piarista atyát és sok-sok pedagógus kollégánkat, továbbá Mák Kornél alpolgármestert és Labancz Zsolt tartományfőnököt is.

A rendezvény köszöntőkkel, beszámolókkal kezdődött, majd a Kecskemét Táncegyüttes fellépését láthatta a közönség. A báli mulatsághoz a remek zenéről a Casino zenekar gondoskodott. A tombolasorsolásban gazdára talált a szülők és az osztályközösségek által adományozott temérdek sok ajándéktárgy. A terített asztalra kerülő finomságokat a Piarista Iskola konyhájának köszönhettük.

A bál fővédnöke, háziasszonya és főkoordinátorai mellett hálás köszönet illeti mindazokat a szülőket, tanárkollégákat, technikai munkatársakat és diákokat, akik nagylelkűen közreműködtek a bál megszervezésében. 

A rendezvény kapcsán befolyt adományokat a szülői közösség által kitűzött céloknak megfelelően iskolánk tagozatainak (gimnázium, kollégium, általános iskolai alsó- és felső tagozat, valamint óvoda) nevelési, oktatási céljaira, valamint iskolánk diákönkormányzatainak programjaira fordítjuk. Köszönjük szépen a szülők, osztályközösségek által felajánlott sokféle adományt, és minden kedves vendégünknek, hogy jelenlétükkel megtisztelték iskolánk jubileumi jótékonysági bálját.

Nagy Attila SchP ig.

*   *   *

K  Ö  S  Z  Ö  N  E  T  N  Y  I  L  V  Á  N  Í  T  Á  S

A szülői munkaközösség nevében szeretném megköszönni azt a sok szülői segítséget (szervezés, teremdíszítés, tombolatárgyak felajánlása, támogatójegyek vásárlása, báli részvétel), amely hozzájárult ahhoz, hogy ilyen nagy sikerrel tudjuk megrendezni immár tizedik alkalommal a Kalazancius bált. Kiemelten köszönöm meg Kovácsné Baráth Eszter és Kovács Tamásné  szervező munkáját. Az iskola vezetése és diákjaink is nagyszerű közreműködésről tettek tanúbizonyságot.

Iskolabálunk kiemelt támogatói voltak:

  • Aqua Spa Welness Hotel Cserkeszőlő
  • Attila virágszalon
  • Ásatás Kft.
  • Fejedelmi Pékség Március 15.u.boltja
  • Malommozi Kft.
  • Szentkirályi Ásványvíz Kft.

Dr.Bíró Györgyi  SZMK elnök

 

Submitted by nagy.attila on