2021. 08. 19.

Tisztelt Szülők!

A kollégium nevelőtestülete nevében szeretettel köszöntöm Önöket. A következőkben a kollégiumba való beköltözés zökkenőmentességéhez szükséges legfontosabb információkat szeretném megosztani Önökkel.

Augusztus 31-én, kedden 13:00-kor kezdődik a beköltözés. A könnyebb pakolás érdekében az autókkal be lehet majd állni a kollégium udvarára (az Erdősi Imre utcára nyílik a kollégium-rendház hátsó kapuja, ha odaállnak, a portás beengedi Önöket).

A 9.-s fiúk Bodza Pál Tamás tanár urat keressék az 1. em. 13. szobában (közvetlenül a folyosó bejárati ajtaja mellett), a 9.-es lányok pedig Provaznikné Tóth Eszter tanárnőt az 1. em. 4. szobában.

Mit kell hozni, miről érdemes tudni?

Ruházat:

Ünnepnapokra (tanévnyitó ünnepélyre) ünneplő ruhát, délutáni sportprogramokhoz sportfölszerelést, megfelelő számú váltás ruhát a hétköznapokra, esőkabátot, pizsamát, törölközőt,
tisztálkodó szereket, fürdőnadrágot és fürdőköpenyt. Kérjük, gondoljanak arra is, hogy szeptemberben akár egyik napról a másikra jelentősen lehűlhet a levegő.

(Iskolai hagyományainkhoz tartozik, hogy szeptember első hetének végén Petőfiszállás-Szentkútra zarándokolunk. Az első gyalogos csapat szombaton 0:00-kor indul, ezért a beköltözéskor minden olyan ruhát, felszerelést hozni kell, ami a gyalogláshoz, kerékpározáshoz szükséges lehet.)

Ágynemű:

A kollégium matracos, ágyneműtartós heverőt biztosít a diákok részére. Az ágyneműről és annak mosásáról ki-ki maga gondoskodik. Az ajánlott fölszerelés: párna, paplan, lepedő; párna- és paplanhuzat. (Érdemes egy plédet is hozni, amivel az ágyat nap közben le lehet teríteni).

Elektronikai eszközök:

A diákok hozhatnak magukkal a kollégiumba laptopot, tabletet, mobiltelefont, de ezeket az eszközöket csak a csoportvezetőikkel egyeztetett időpontokban használhatják, és kötelesek arról gondoskodni, hogy a használaton kívüli időszakokban az eszközök biztonságos helyen (pl. a szekrényükben elzárva) legyenek.

Könyvek, füzetek:

A tankönyveket a kijelölt napokon az iskolában lehet megvásárolni. A füzeteket mindenki maga szerzi be. Az egyes tantárgyakhoz szükséges füzetekről a tanárok az első órákon adnak tájékoztatást.

Élelem:

Az otthonról kapott ennivalót az erre a célra készített zárható szekrénykében, ill. a közös hűtőszekrényekben helyezhetik el. Kérjük, hogy a diákok a szükségesnél nagyobb mennyiségű élelmet ne hozzanak, mert szomorú tapasztalatunk, hogy az étel jelentős része sokszor a szemétbe kerül.

A kollégisták (néhány kivételtől eltekintve) minden pénteken hazautazhatnak, így a tiszta ruhák, a zsebpénz és egyéb felszerelések mennyiségét kérjük, hogy ehhez szabják.

Orvosi igazolás, TAJ kártya:

A beköltözéskor kérjük, hogy hozzák magukkal a körzeti orvosuk által kiállított igazolást („a gyermek fertőző betegségben nem szenved, közösségbe mehet"), és egy TAJ kártya fénymásolatot.

Ha valamelyik diák rendszeresen szed valamilyen gyógyszert, kérjük, hogy erről a beköltözéskor tájékoztassák a csoportvezetőt.

Ha gyermekük gyakran küzd fejfájással, kérjük, hogy egy lezárt borítékban néhány szem olyan fájdalomcsillapítót hozzon magával, amit otthon is használna. A névvel ellátott borítékot adják oda a csoportvezetőnek.

Hétvégi kollégiumi programok:

Az idei tanévben is tervezünk egy kollégiumi kirándulást, illetve a második félévben egy közösségi napot. A kirándulásra előreláthatólag októberben kerül sor.

A program mindkét alkalommal véget ér szombaton este, így lesz lehetőség arra, hogy a hétvége hátralévő részére a diákok hazautazzanak. Ezeket az alkalmakat különösen fontosnak tartjuk a fiatalok nevelése szempontjából, ezért kérjük Önöket, hogy a családi programok szervezésénél kiemelten vegyék figyelembe ezt a szempontot is.

Kapcsolattartás a csoportvezetőkkel, kollégiumvezetővel:

Az idén is szeretnénk minden diákcsoportban szülői találkozót, fórumot tartani. Ezt az alkalmat nem fogadóórának szánjuk, hanem olyan találkozásnak, ahol az egymással legközelebbi kapcsolatban álló diákok szülei és nevelői a kollégium működésével kapcsolatos tapasztalataikat oszthatják meg, lehetőséget adva ezzel arra, hogy a fiatalok nevelését azonos értékek mentén, valóban közösen végezhessük. Kérjük, hogy ezeken a találkozókon lehetőleg minden szülő vegyen részt, függetlenül attól, hogy esetleg gyermeke kollégiumi jelenlétét problémamentesnek érzi.

A csoportvezetők minden héten online fogadóórát is tartanak, melynek időpontját hamarosan közöljük.

Kérjük, hogy tartsanak rendszeres kapcsolatot a nevelőkkel, érdeklődjenek telefonon, vagy keressenek bennünket személyesen, hogy néhány szót válthassunk gyermekükről.

Dilemmák, nehéz helyzetek:

Bár a Piarista kollégium kétségtelenül biztosít a fiatalok számára bizonyos védettséget, nem a világtól elzártan működik. Minden olyan probléma, ami más (esetleg nem egyházi iskolákhoz tartozó) kollégiumokban jelen van, nálunk is előfordulhat. Ezért kérjük, hogy ha gyermekük kollégiumi jelenlétét érintő bármilyen problémával találkoznak, minél hamarabb vegyék fel a kapcsolatot velünk. A történések hátterének pontos ismerete és az időben történő beavatkozás sokat segít a probléma megoldásában.

A szülők közelségéből kikerülő 9.-es kollégistáknál gyakran előfordul, hogy a fiatalok az új életformát, követelményeket, időbeosztást és az otthoninál szorosabb korlátokat nehezen fogadják el. Hosszú évek tapasztalata és a kitartó szülők és diákok visszajelzései alapján biztosak vagyunk abban, hogy ezek a nehézségek - a legtöbb esetben - az első tanév végéig rendeződnek. Sokat segít az ilyen helyzetekben az is, ha a fiatal tudja, hogy szülei nagy szeretettel, az ő fejlődését szem előtt tartva, maguk döntenek az ügyében.

Orvosi ellátás, váratlan hazautazás:

A diákotthonnak van saját háziorvosa és betegápoló nővére, betegszobája, mégis arra kérjük a kedves szülőket, hogy ha a gyermek betegsége a pillanatnyi rosszullétnél komolyabb, gondoskodjanak a hazajutásáról, és otthoni ápolásáról (mivel a beosztott prefektusok a rájuk bízott diákcsoporttal vannak, az elkülönített gyerekek folyamatos felügyelete nem oldható meg). Ha hét közben valamelyik diáknak - betegség miatt - haza kell utaznia, az kizárólag az iskolaorvos, vagy a betegápoló nővér utasítására, a csoportvezető nevelőtanár engedélyével történhet. Ha bármilyen más - előre nem látható - okból kell a diáknak hazautaznia, kérjük, vegyék fel a kapcsolatot a kollégium vezetőjével, vagy a csoportvezető nevelővel.

Zsebpénz:

Kérjük Önöket, hogy gyermekeik heti (havi) zsebpénzének megállapításánál vegyék figyelembe azt a tényt is, hogy hétköznapi életét egy közösség tagjaként éli, ahol nehezen orvosolható feszültségeket szül, ha valaki aránytalanul sok pénzt tart magánál.

Dohányzás:

Nemcsak a kollégium házirendje, hanem személyes meggyőződésünk szerint is ártalmas, ezért tilos (egyetlen nevelőtanár kollégánk sem dohányzik). Kérjük, hogy a diákok dohányzásának tilalmával kapcsolatban álljanak mellénk! Két gyakori kérdés szokott felmerülni a témával kapcsolatban, az egyik a kollégium kapuján kívüli dohányzás, a másik az e-cigi használata.

A kollégiumon kívüli dohányzással kapcsolatban kérjük, hogy ne jogi szempontból közelítsenek a témához. Közös érdekünk, hogy megóvjuk gyermekeinket a függőséget okozó káros szenvedélyektől (a kollégiumon kívüli dohányzást tiltjuk, de nem szankcionáljuk).

Az e-cigarettával kapcsolatos szakmai vélemények megoszlanak, de mivel nem tudható biztosan, hogy a bele kerülő „patron” mit tartalmaz, a dohányzásnak ez a formája is tilos.

Ellátási díj:

Kérjük, hogy az ellátási díjat (napi háromszori étkezés) a hónap elején adják fel. Csekket a gazdasági irodán lehet kérni, ahol az is megbeszélhető, hogy a bankszámlájukról leemeljék
az összeget.

Költségek a beköltözéskor:

Letéti díj: 3000Ft, melyet – ha nem történik károkozás - a tanév végén visszafizetünk.

A kollégiumi kirándulás költsége: 6000Ft.

A diákönkormányzat által szervezett programokra: havi 300, egész évre: 3000Ft.

Színház, múzeum, koncert látogatás: 4000Ft.

Személyes tárgyak:

Végül egy kisebb horderejű, mégis folyamatos gondot okozó témában kérem a segítségüket. Minden tanév végén zsákszámra szedjük össze a gazdátlan ruhadarabokat, műanyag dobozokat. Kérjük, hogy a diákok ruháit, személyes tárgyait jelöljék meg, hogy minden elhagyott darab visszatalálhasson a tulajdonosához.

Az új tanévhez sok sikert kívánok!

Kecskemét, 2021. 08. 19.

Ábel István kollégiumvezető

Submitted by abel.istvan on