Kedves Diákok!
Hamarosan elkezdődik a tanév, és a kollégium is újra megnyitja kapuit. Augusztus 31-én, kedden 13:00-tól várunk benneteket a szokásos rend szerint. A Veni Sancte után részt veszünk az első közös (ünnepi) vacsorán, ahol megismerhettek majd egy új tatnárnőt is. Ne feljtsétek el, hogy az első hét hosszabb lesz a többinél, mert szombaton újra megrendezére kerül a petőfiszállási zarándoklat! A bőrönd bepakolásánál ne maradjanak ki a gyalogláshoz (kerékpározáshoz) szükséges ruhadarabok sem!
Mivel az előző tanév során az általatok befizetett pénzeket nem sikerült elköltenünk, a 10,11,12.-es diákok közül csak azoknak kell befizetési kötelezettséggel számolniuk, akik tavaly ezt elmulasztották, vagy csak részben telejsítették (a beköltözéskor mindenkit pontosan tájékoztatunk majd az egyenlegéről).
Még van néhány napotok a szünetből, használjátok ki minden percét, akinek pedig kérdése van, keressen bátran az alábbi elérhetőségeken.
Ábel István kollégiumvezető
30/8249012