2023. 03. 24.

Imanap a piarista hivatásokért

 

Kalazanci Szent József 1617. március 25-én öltötte magára a szerzetesi ruhát, ezért hagyományosan ekkor tartunk imanapot a piarista hivatásokért. Mivel ebben az évben ez a nap szombatra esik, ezért március 24-én, pénteken imádkoztunk azért, hogy legyenek olyan fiatalok iskolánkban is, akik meghallva Isten hívását a jövő nemzedék, különösen a szegény gyerekek evangéliumi nevelésének és tanításának szentelik életüket.

Beszélgettünk a gyerekekkel különböző foglalkozásokról, hivatásokról, majd kifejezetten a piarista szerzetes tulajdonságait gyűjtöttük össze közösen. A foglalkozás végén imádkoztunk leendő szerzeteseinkért. Mindazokért, akik már meghallották Isten hívó szavát és a kezdeti képzésben vesznek részt, vagy akik ezután ismerik fel magukban ezt.

Osztályunk kibővítette az imanapot és egész héten imádkoztuk a következő imádságot:

Mennyei Atyánk! Ma is sok nélkülöző gyermek és fiatal él Magyarországon. Vannak, akiknek nincsenek szülei, testvérei, akiknek elváltak a szülei, akik rossz iskolába járnak, akik nem ismerik a keresztény élet örömét, akik magányosak, akikkel senki sem törődik. Az ő boldogtalan sorsukon te is csak rajtunk keresztül tudsz segíteni.

Kérünk, add, hogy a mi iskolánkból is legyenek olyan fiatalok, akik piaristának jelentkeznek. Olyan fiatalok, akik jó szívvel segítik a gyengébbeket, szeretik a gyermekeket tanító és felkaroló Jézust, akik szívesen hirdetnék az evangéliumot, örömmel tanítanának és foglalkoznának diákokkal, készséggel megismernék a piarista lelkiséget és pedagógiát, és ki mernék próbálni, milyen rendtársakkal, közösségben élni.  Reméljük, jobbá lehet tenni ezt a világot!

Hisszük, hogy boldogabban és testvériesebben élnénk, ha minden gyermek jó nevelést, alapos tudást, személyes törődést kapna. Mennyei Atyánk, kérünk ébreszd fel sok fiatal lelkében a vágyat, hogy egészen neked szentelje életét a gyerekek keresztény nevelése által a piarista rendben. Amen

Submitted by mikulasne.kati on