2024. 03. 27.

Március 27-én az idegennyelvi nap keretében a harmadik évfolyamosok idegennyelv választó órákon vehettek részt. Az idei évben a témánk az ébredező tavaszi természet és az állatok voltak. A játékos foglalkozások segítségével reméljük, hogy a gyerekek könnyebben el tudják dönteni, hogy melyik nyelvet szeretnék tanulni 4. osztálytól. Örömmel és lelkesen próbálták ki a harmadik évfolyamosok, milyen egy angol vagy egy német nyelvóra. Ilyenkor azt is fontosnak tartjuk, hogy tudatosítsuk a tanulókban, hogy mennyi helyen lehet hasznos számukra a nyelvtudás életük során. Ezért bevezetésképpen a szavakhoz ügyesen párosítottak képeket, felismerve ezzel a magyar és az idegennyelv szókincsében felfedezhető azonosságokat. Volt aki a köszönésekből, mások az állatokról, vagy a testrészekről és megint mások a tavaszi természetről készítettek kis képes szótárat/ gyűjteményt/portfóliót. Élmény volt a közös munka, bábokkal, kártyákkal, interaktív tananyagokkal és ezek segítségével az óra végére már elillant a kezdeti izgalom, és nőtt a beszédbátorság is. Vidáman dalokkal, mondókákkal, tánccal és egy kis kézművességgel telt a délelőtt. 

Submitted by guttyan.aniko on