Rendkívül fontos feladatunknak tartjuk a közösségépítést, ezért ebben segítséget is kértünk az iskolapszichológustól és a mentálhigiénés szakembertől. Ők rendszeresen tartanak a gyerekeknek foglalkozásokat, hogy minél jobb osztályközösség kovácsolódjon belőlük. A hitben is napról napra, hétről hétre gyarapodnak diákjaink a hitoktatónk és a szerzetesek segítségének hála.
https://drive.google.com/drive/folders/1aQVP_p1Lm0-aE1B9VbrHEYYrRsX8ISZy
"Mi, piaristák, szerzetesek és világiak,
„az igazság munkatársai”
Kalazanci Szent Józsefhez hasonlóan úgy érezzük:
Krisztustól és az egyháztól küldetést kaptunk arra, hogy
a nevelés által evangelizáljunk.
A gyermekeknek és a fiataloknak,
különösen a szegényeknek,
kiskoruktól fogva az evangéliumot hirdetjük a nevelés által,
a hit és a műveltség – „a vallásos élet és a tudomány” – közötti egység megteremtése révén.
Így akarjuk az evangélium értékei szerint testvériességet teremtve
megújítani az egyházat, és átalakítani a társadalmat.
Küldetésünkhöz kaptuk
Istentől származó karizmánkat,
történelmünket, lelkiségünket és pedagógiánkat,
közösségben élő társainkat,
az iskolákat és más intézményeket.
Ezek révén jeleníthetjük meg
a tanító Jézust és egyházának anyai szeretetét a kicsinyek iránt."
A Piarista Rend Konstitúciói és Regulái (2024)
Csak az együttműködő közösségekben tudunk hatékony segítséget nyújtani a ránk bízott diákoknak, hogy idővel kibontakoztassák teljes emberségüket, érett személlyé váljanak.