2011. 05. 24.

2011. május 24-én helytörténeti vetélkedő került megrendezésre a Piarista Általános Iskola Diákönkormányzatának szervezésében. A rendezvény egy folyamat befejezése volt, amikor is szűkebb pátriánkkal, Kecskeméttel, annak építészeti, művészeti emlékeivel, gazdasági és kulturális múltjával illetve jelenével kapcsolatban adtak számot tudásukról felső tagozatos diákjaink. A versenyen nyolc csapat mérte össze tudását.

Kilenc feladat volt. Többek között épületeket kellett "építeni" puzzle darabokból és bemutatni azokat, vagy híres embereket, pl. iskolák névadóit kellett képekről felismerni és képzelt riportot készíteni velük. A vetélkedő remek hangulatban zajlott, mind a szervező tanárok, mind a diákok igen jól érezték magukat.

A versenyt az 5.a osztály csapata, a "Dellő"  csapat nyerte meg. Őket követte második helyen a 7.a-ból a "Szent Miklós lovagjai", a harmadik helyezést pedig a 8.a osztály "Barackpálinka" csapata érte el. Gratulálunk a szép eredményeikhez!

Nagyon hálásak vagyunk a versenyt vezető tanárnőnek, Mihály Claudiának a munkájáért. Továbbá tanárkollégáimnak is szeretném megköszönni, a gyerekek nevében is, segítségüket.

 

Szabóné Rácz Mária

a Piarista Ált. Iskola DÖK vezetője

 

Submitted by nagy.attila on