Alább közöljük Labancz Zsolt tartományfőnök úrnak a június 24-iki gyémántmisén mondott köszöntőjét.
Kedves Lajos Atya, Kedves Gyémántmisés Rendtársam!
A Piarista Rend Magyar Tartománya, szeretett rendtársaid nevében nagy szeretettel, örömmel és büszkeséggel köszöntelek! Nagy örömmel, hogy együtt tudjuk ünnepelni ezt a szép évfordulós napot, és büszkeséggel, hogy a rendtársad lehetek. Kalazanci Szent Józsefnek, rendünk alapítójának az alakja, az ő lelkisége - amint egyszer meséltél erről - „már egészen fiatalon megragadott" Téged. Elvarázsolt az ő személye, aki „mindig nagy szeretettel fordult a csellengő utcagyermekek felé", hogy segítőtársaival együtt „összeszedjék a rongyos kis kajlákat."
Mély párhuzam fedezhető fel kettőtök életútja között: mindkettőtöket legalapvetőbben a papi hivatás titka szólított meg. Kalazancius Peralta kis falucskájában kapta a papi életre szólító meghívást, Te pedig Almásfüzitőn egy különös, szép látomásban. Attól kezdve életed központja volt, hogy „Jézusnak ministrálj", hogy Őt szolgáld. Ez a meghívás azután megjellegezte egész további életedet, cselekedeteidet, kapcsolataidat. Jézus Krisztussal való személyes kapcsolatod adott erőt a világháború kegyetlen nehézségei közepette, s a Vele való kapcsolat vezetett Téged a Piarista Rendbe is. S bár az elkötelezett készület évei után 1950-ben el kellett hagynod a Rendet, ősszel titokban még örökfogadalmat tettél. Majd pedig hatvan évvel ezelőtt elkövetkezett életed várva várt pillanata, amikor pap lettél mindörökre.
Kedves Lajos atya! Te a piaristák azon nagy generációjához tartozol, akik a történelem viszontagságai miatt a rendi kereten kívül kerültetek, s így szolgáltátok az Egyházat, az embereket. Sóként ízt vittetek a körülöttetek alakuló közösségekbe, világító mécsesként fényt adtatok a rátok bízottaknak, s elkötelezetten kerestétek és építettétek Isten Országát.
Papi életed két nagy csoport szolgálatában állt és áll ma is: a betegek és - nagyon piaristás módon - a fiatalok szolgálatában. Azok között mozogsz, akik még készülnek az életre, s azok között, akik lassan már búcsúznak tőle. Az élet titkáról nagyon sokat tudsz Te. Papi jelmondatodnak ezt választottad: „Adj nekem lelkeket, Uram!" Visszatekintve az elmúlt hatvan esztendőre, és ma itt a templomban körbenézve is egyértelműen mondhatjuk: az Úr meghallgatta kérésedet, bőségesen meghallgatta, sok-sok embert küldött hozzád, sok-sok emberhez küldött Téged. Ma szívből hálát adunk gazdag életutadért, az elmúlt hatvan és nyolcvanöt esztendőért, megköszönünk Téged az Úristennek, hálát adunk érted.
Én először tizennyolc évvel ezelőtt találkoztam Veled, a Kalazantínumban, kispapként; elmélkedéseket tartottál nekünk. Emlékszem, nagyon megfogott az arcod, jellegzetes mély vonásai, barázdái arcodnak. Ezek az egyértelmű vonalak számomra a Te életed egyértelműségéről, a Te hűségedről szólnak. Ma, amikor hálát adunk az Úristennek érted, Neked is megköszönjük, hogy az Úristen alkalmas eszközévé tetted magad, hogy ilyen szép, tiszta hűségben élted mindnyájunk javára az életed! Köszönjük szépen, Lajos atya.
S engedd meg, hogy most átadjam Szentatyánknak, XVI. Benedek pápának apostoli, pápai áldását, amelyet gyémántmiséd alkalmából küldött és ad Neked.
Köszönjük, Lajos atya, köszönünk Téged, kedves Rendtársam, Isten éltessen!
