2016. 11. 15.

 

2016. november 14-én nagy érdeklődés mellett tartottuk meg az idei tanév első gimnáziumi nyílt napját. Az első órában Fazekas József a matematika, Kiss Ildikó a biológia, Matusz Gabriella pedig az informatika tagozatot mutatta be. Suba Adrienne igazgatóhelyettes a jövő tanévben induló képzéseket ismertette. Nagy Attila SchP igazgató a piarista nevelés általános jellegéről beszélt.

A második órától megnyíltak a kilencedik és tizedik évfolyamok osztálytermei valamint az Öveges Labor, és a vendégek szabadon látogathattak be a tanórákra, foglalkozásokra melynek beosztását Kuthy Zoltán gimnáziumi tagozatvezető-helyettes készítette. Délben a kollégium iránt érdeklődőket Ábel István kollégiumvezető vitte át a konviktusba.

A gimnáziumunk iránt érdeklődőket még két alkalommal várjuk hasonló nyílt napra:

  • 2016. november 16-án (szerdán 8.00 órától)
  • 2016. december 2-án (pénteken 8.00 órától).

A 2017/18-es tanévben induló képzéseinkről bővebb tájékoztató ITT olvasható. Január közepéig felvételi felkészítő foglalkozásokat tartunk az iskolánk iránt érdeklődő nyolcadikos diákoknak.

Nagy Attila SchP ig.

 

Submitted by nagy.attila on