2016. 04. 29.

 

Elballagott három végzős osztályunk. A ballagás első része az iskolai díszteremben zajlott. Az igazgatói köszöntő után búcsúztató énekek, versek hangzottak el. A gimnazista diákság nevében Glaj Máté (11.a) mondott búcsúztató beszédet. A végzősök részéről Ferencz Petra (12.b) búcsúzott. A zászlóátadás után a ballagók bejárták az iskolát, majd átvonultak a templomba, ahol szentmisével folytatódott az ünnepség. Először Labancz Zsolt SchP tartományfőnök atya köszöntő levelét olvastuk fel a jelenlévőknek, ballagó diákjainknak, hozzátartozóiknak és tanáraiknak. A szentmise homíliájában Acél Zsolt SchP tanár úr búcsúztatta a diákokat. 

A templomi kivonulás után a Piaristák terén és az iskolaépületben a ballagási virágok és ajándékok átadásával, fényképezkedéssel folytatódott szép ünnepünk. 

Hálás köszönet illeti piarista iskolánk pedagógusait, különösen is a végzősök osztályfőnökeit az elmúlt évek nevelő-oktató munkájáért. Osztályfőnökök voltak:

  • Zsámboki Tiborné (12.a)
  • Vargáné Csűri Bernadett (12.b)
  • Lévai Zita Mariann (12.c)

Köszönjük szépen továbbá a munkáját

  • a ballagási ünnepség előkészületeiben részt vevő 9-11. évfolyamos diákoknak, osztályfőnökeiknek, iskolánk műszaki munkatársainak
  • a templomi diákasszisztenciának és vezetőjüknek, Galaczi Tibor SchP tanár úrnak
  • Fehérvári Gábor tanár úrnak a kántori szolgálatért.

Nagy Attila SchP ig.

 

Submitted by nagy.attila on