2015. 04. 30.

 

Elballagott három végzős osztályunk. A 12.a és 12.b koedukált gimnáziumi osztályunk volt. A 12.c-sek 2012 nyaráig a Ward Mária Leánygimnázium és Kollégium növendékei voltak. 

A ballagás első része az iskolai díszteremben zajlott. Az igazgatói köszöntő után a gimnazista diákság nevében Pintér Anna (11.b) mondott búcsúztató beszédet. A végzősök részéről Nagy Kálmán (12.b) búcsúzott. A zászlóátadás után a ballagók bejárták az iskolát, majd átvonultak a templomba, ahol szentmisével folytatódott az ünnepség. Először Labancz Zsolt SchP tartományfőnök köszöntő levelét olvastuk fel a jelenlévőknek, ballagó diákjainknak, hozzátartozóiknak és tanáraiknak. A szentmise homíliájában Nagy Attila SchP ig. búcsúztatta a diákokat. Öröm volt mindannyiunk számára, hogy több vendég atya, valamint Tromfos Katalin CJ nővér is elfogadta meghívásunkat ballagási ünnepségünkre. 

A templomi kivonulás után a Piaristák terén és az iskolaépületben a ballagási virágok és ajándékok átadásával, fényképezkedéssel folytatódott szép ünnepünk. 

Hálás köszönet illeti piarista iskolánk pedagógusait, különösen is a végzősök osztályfőnökeit az elmúlt évek nevelő-oktató munkájáért. Osztályfőnökök voltak:

  • Fazekas András (12.a)
  • Vazul Attila (12.b)
  • Bukovszki Erika (12.c)

Köszönjük szépen továbbá a munkáját

  • a ballagási ünnepség előkészületeiben részt vevő 9-11. évfolyamos diákoknak, osztályfőnökeiknek, iskolánk műszaki munkatársainak
  • a templomi diákasszisztenciának és vezetőjüknek, Dr. Acél Zsolt SchP tanár úrnak
  • Fehérvári Gábor tanár úrnak a kántori szolgálatért.

Nagy Attila SchP ig.

 

Submitted by nagy.attila on