2014. 02. 05.

 

Idén január 26. és február 2. között került sor pontoise-i testvériskolánk diákjainak magyarországi viszontlátogatására. A Párizs melletti École Saint-Martin de France 13 diákja látogatott hozzánk Béatrice Blot kísérőtanárával.

Kulturális és szabadidős programokkal próbáltuk feledhetetlenné és tartalmassá tenni vendégeink magyarországi látogatását. A nálunk töltött az egy hét során ismerkedtek iskolánkkal, Kecskemét és Budapest nevezetességeivel, a magyar lovas hagyományokkal Lajosmizsén, korcsolyáztak, illetve a zord időben tett városnéző séta után a kecskeméti Élmény-és Termálfürdőben is pihentek.

Programjaink voltak:

  • Hétfő: játékos városnézés és kvíz Kecskemét városközpontjában, látogatás a Rajzfilmstúdióban, majd fürdőzés a kecskeméti Élményfürdőben
  • Kedd: hagyományos lovasprogram kocsikázással a lajosmizsei Új Tanyacsárdánál, majd közös ebéd egy lajosmizsei vendéglőben
  • Szerda: kirándulás Budapesten, Parlament megtekintése francia nyelvű idegenvezetéssel, városnéző séta a Budai Várnegyedben és az Andrássy úton
  • Csütörtök: látogatás a kecskeméti Katona József Színházban, a Leskowsky Hangszergyűjteményben, kézműves foglalkozás a Népi Iparművészeti Gyűjteményben, majd korcsolyázás a főtéri jégpályán
  • Péntek: részvétel francia és angol nyelvórákon, majd záró összejövetel az iskola Dísztermében, kvíz és rendhagyó magyar nyelvlecke francia vendégeinknek

A francia diákok a hétvégét az őket vendégül látó családoknál töltötték. Vasárnap délután szép élményekkel gazdagodva, a viszontlátás reményében búcsúztak egymástól a program magyar és francia résztvevői.

Köszönet a cserekapcsolatban résztvevő diákoknak és családjaiknak a kedves vendéglátásért és Tóth Ágnes tanárnőnek a programok szervezésében és lebonyolításában való közreműködésért!

A program a TÁMOP 3.1.4-12/2-2012-0223 pályázat támogatásával valósult meg.

Dr. Ráczné Komjáti Rita, szervező 

 

Submitted by intra on