2015. 04. 01.

Nagyböjti időszakunk fontos mozzanata volt, hogy hétről hétre összegyűltünk a templomban hétfő reggelente, és készületünket közös alapra helyezve az út, úton levés témáját kezdtük kibontani, az elindulástól a szépségeken és nehézségeken át a célba érkezésig.

Nagyheti kétnapos lelkigyakorlatunkon ezt a témát mélyítettük el még jobban előadások, csoportos foglalkozások és imádságos együttlétek segítségével.

Március 30. (hétfő)

-          Iskolánk öregdiákja tartott előadást az életútról, karrierről, az evilági siker és mennyei boldogság összefüggéseiről.

-          Az osztályok kiscsoportos foglalkozások keretében dolgozták fel a hallottakat, majd egy-egy keresztúti stáció megjelenítésével, iskolai életünkre való alkalmazásával készültek a másnapi közös keresztútra.

-          A tornacsarnokban taizéi énekekkel kísért bűnbánati liturgián vettünk részt, melynek keretében diákjaink elvégezhették húsvéti szentgyónásukat.

-          A nap lezárásaként Hatházi Robi atya, a Szentcsalád-templom plébánosa mutatott be szentmisét, aki prédikációjában Ferenc pápának az ifjúság világnapjára írt gondolataiból osztott meg velünk néhányat.

Március 31. (kedd)

-          Avramucz Attila, két diákunk édesapja vetített képes úti beszámolót tartott nyári gyalogos zarándoklatáról, mely iskolánk 300 éves jubileiuma alkalmából Kecskemétről Rómába, a piarista rendi központba vezetett.

-          Az előadást kiscsoportos foglalkozások követték.

-          Ezután az 5-6. és a 7-8. évfolyam felváltva vett részt két párhuzamos programon: a templomban Bogár-Szabó Ádám tanár úr vetítéssel egybekötött, nagyheti vonatkozású evangéliumi történetekhez kapcsolódó előadásán, a tornacsarnokban pedig Farkashalmi Erzsébet tanárnő és Telek Péter Pál tanár úr vezetésével egy  dramatikus elemekkel megjelenített, mozgalmas keresztúton, melynek végén minden osztály megfogalmazott egy vállalást, melyet a tanév hátralévő részében az osztályközösség igyekszik megtartani.

-          A napot és az egész lelkigyakorlatot Agócs Andrea tanárnő összegző gondolataival és közös imádsággal zártuk.

 

Köszönet az előadóknak, a csoportvezetésben segítőknek és minden kollégának, akik a szervezésben, lebonyolításban közreműködtek. Reméljük, az ő nevükben is mondhatjuk, hogy miközben igyekeztünk Jézus üzenetét átadni a diákoknak, mi is formálódtunk, növekedtünk lelkiekben. 

 

                                                                                         Agócs Andrea és Telek Péter Pál

                                                                                                   szerevező tanárok 

 

Submitted by agocs.andrea on