Erasmus+ tájékoztató nap
2024. 05. 14.

Az iskolánk által nyújtott nemzetközi lehetőségekről tartottak tájékoztató előadásokat azok a 10 - 11. évfolyamos diákok, akik ebben a tanévben vettek részt valamilyen mobilitáson. Május 13-án, az első órában a díszteremben hallhattak és láthattak képes beszámolókat a 9. évfolyamos diákok azokról a nemzetközi programokról, amelyeken diákjaink aktív résztvevők voltak. Olyan iskolák diákjaival dolgozhattak együtt egy hétig tanulóink, akik Salzburg (A), Rheinbach (D) és Pamplona (E) piarista iskoláiban tanulnak. Kettő diákunk pedig a kéthónapos Olot-i mobilitásukról számoltak be. 

Az élmények mellett az elsődleges hangsúly a diákok céljairól, azok megvalósulásának útjáról, esetleges kihívásairól szólt. A tájékoztatók alapján elmondható, hogy az utazásokban részt vevő diákok leginkább a nyelvtudás fejlesztését és meglapozását tartották szem előtt. Mindannyian átélték az első napok nehézségeit, amikor még bátortalanul szólaltak meg, de mindez háttérbe szorult, amikor pozitív élményként élték meg, hogy igenis tudnak idegen nyelven kommunikálni, be tudnak kapcsolódni a projektjük feladataiba, a kinti iskola óráinak menetébe, fel tudják venni a ritmust a fogadó család életrimusával, sőt még családi beszégetéseikben is aktívan részt tudnak venni. Minden csoport adott témák mentén szervezte utazásait, így nagy hangsúlyt kapott a fenntarthatóság és újrahasznosítás, a diákok társadalmi felelősségvállalásának erősítése, valamint a demokrácia. 

A jelen lévők online formában kérdéseket is feltehettek az előadó diákoknak, így teljes képet kaphattak a mobilitásokról.

Tartalmas és élménydús beszámolókat hallhattak a 9. évfolymos diákok, így bízunk benne, hogy a jövő tanévben is sokan tudnak majd bekapcsolódni az Erasmus+ adta lehetőségekbe. 

/sites/default/files/styles/tartalom_kep/public/2024-05/IMG_5168.jpg?h=387374a6&itok=4GDer2Os
Submitted by borbely.beata on