2025. november 2. és 8. között nyolc fős diákcsoport utazott az észak-spanyolországi Soriába, ahol az Erasmus+ pályázat keretében a diákok a Colegio Nuestra Señora del Pilar piarista gimnázium vendégei voltak, hogy közösen dolgozzanak a spanyol fogadó diákokkal az „Az én országom” elnevezésű projekten. A projekt során a francia és az angol nyelvet gyakorolhatták a diákok.
A diákok november 2-án vasárnap este érkeztek Soriába, ahol a vendéglátó családok már várták őket az autóbuszállomáson. A magyar diákok a fogadó spanyol diákok családjainál voltak elszállásolva és közösen töltötték el a szabadidejüket, megismerkedhettek a spanyolországi szokásokkal, a spanyolok életmódjával.
Az első napon körbevezettek bennünket az iskolában, ami egy modern tágas épület, nagy terekkel, nem messze a város központjától.
A spanyol diákok prezentációt készítettek nekünk Spanyolországról, a spanyol gasztronómiáról és a spanyol ünnepi szokásokról.Ezután egy kisfilmet néztünk meg Numantia ostromáról, az ókori város lakóinak a római hódítókkal szemben tanúsított hősies küzdelméről. Délután Soria történetével és nevezetességeivel ismerkedtek a diákok.
A második napon Aragónia legnagyobb városába, Zaragozába utaztunk, amelynek során a diákok megtekinthették az Ebro folyó partján magasodó hatalmas Nuestra Señora del Pilar, vagyis az Oszlopos Miasszonyunk bazilikát. A kirándulás során a diákok sokat beszélgethettek egymással angol és francia nyelven.
A harmadik napon angol és francia órákon vettünk részt. A magyar diákok prezentációkat adtak elő a nagyobb magyar városokról, Budapestről, Szegedről, Pécsről, Debrecenről, Sopronról. A diákok bevezették a spanyol diákokat a magyar népzene világába is, megtanítottak egy magyar népdalt, majd az óra végén egy nagy körben együtt táncoltak magyar népzenére.
A negyedik napon francia és az angol órákon folytatódott a közös munka. A spanyol ünnepekről, babonákról tanultunk. Sok érdekes kommunikációs feladat volt, ahol a spanyol diákokkal összehasonlíthattuk a két nemzet szokásait, életvitelét.
A pénteki nap meglepetéssel kezdődött, a spanyol diákok vendégei voltunk egy pohár forró csokira és churrosra. Ezután a soria-i Numantia Múzeumban egy tárlatvezetésen vettünk részt. Ez a múzeum átfogó képet ad a Soriától 6 km-re fekvő ókori város Numantia történetéről és a Római birodalom terjeszkedéséről az Ibériai-félszigeten.
A búcsúestén a spanyol családok vendégei voltunk, jellegzetes spanyol ételeket készítettek számunkra. A spanyol és a magyar diákok között barátságok szövődtek és nagyon várják a spanyol diákok látogatását 2026 februárjában, amikor folytathatják a közös munkát.
A hazautazás napján a diákok néhány órát tölthettek Madridban is, a főváros nevezetességeivel ismerkedtek.
A közös projekt lehetőséget teremtett a diákok idegen nyelvi kompetenciáinak fejlesztésére, bővült a szókincsük, fejlődött az idegen nyelvi kommunikációjuk és ismereteket szereztek Spanyolországról. Ez az utazás egy élményekben gazdag és értékes tapasztalat volt minden diák számára.
Keresztes Anikó és Jerémiás Edit