2022. 06. 25.

2022. június 21-én műhelymunkát tartottunk az Erasmus plusz projektjeinkkel kapcsolatban. A járvány miatt ezen projektek megvalósítása sokat alakult, és részben halasztódtak mobilitási programok, ezért most volt alkalom például a 2020-as KA1 projektünk keretében utazó több kollégánk fekészítésére is. Részt vett ezen a közös munkán minden kollégánk, aki közvetlenül - mobilitásban résztvevőként, vagy akár a diákprogramok megvalósítójakánt bekapcsolódik ezen tevékenységekbe.

Áttekintettük a nemzetköziesítéssel kapcsolatos céljainkat, feladatainkat, de azt is vizsgáltuk, hogy a nevelőtestület életében ezek a visszajelzéseik szerint milyen helyet töltenek be.

Az előttünk álló évben sok program megvalósítása következik:

  • KA2-2019 projekt lezárása
  • KA2 - 2020 (novvég) projekt keretében:
    • szeptember végén Kecskeméten projekttalálkozó
    • novemberben Veronaban projekttalálkozó
    • Veronában 6 diák részvétele kísérőkkel novemberben
    • Chemnitzben projekttalálkozó februárban
    • Horvátországban 6 diák útja kísérőkkel áprilisban
  • KA1-2020
    • három kolléga nyári képzése
    • ősszel szakmai látogatás Bielefeldben két kolléga részvételével
  • Az akkreditációs pályázatok keretében
    • számos kolléga szakmai képzése
    • csoportos diákcserék
    • egyéni hosszú távú diákmobilitások
    • rövid távú egyéni diákmobilitás
    • szakmai látogatások
    • szakértő fogadása
  • Diákok, diákcsoportok fogadása

 

A keretek, tevékenységek áttekintése után egyéni és csoportmunkában a mobilitásokhoz tartozó intézményi és egyéni célokat gyűjtöttük össze, majd mutattuk be egymásnak.

A végén Gyurcsányi Emilia igazgatóhelyettes ismertette a mobilitásokhoz tartozó minőségbiztosítási és adminisztrációs feladatokat.

 

A műhelymunkáról való visszajelzések a csatolt fájlban olvashatóak.

Submitted by mikulas.domonkos on