Erasmus mobilitás a felső tagozaton
2024. 05. 23.

Májusban az Erasmus pályázat keretein belül láttuk vendégül a felső tagozaton az oloti piarista diákokat. A programban tíz hatodikos diákunk fogadott cserediákokat, akik családoknál laktak a látogatás alatt. Az Erasmus pályázat célja az, hogy a diákok közösen tanuljanak, ezért közösen dolgoztak az Our Five Senses projekten, vagyis tanultak arról, hogyan használhatjuk a látásunkat, hallásunkat, szaglásunkat, tapintásunkat és ízlelésünket tanulás közben. A projekt keretén belül változatos műhelymunkák segítették a tanulást. A diákok közösen főztek, szereltek, festettek, zenéltek, táncoltak, sportoltak, és tanultak magyarul. Ehhez iskolán belül használták a tankonyhát, a labort, az Infento készletet, valamint meglátogattuk az iskolán kívül a Leskowsky hangszergyűjteményt is. A hét közben számos angol nyelvű előadás is elhangzott mind a magyar, mind a katalán diákok részéről. A projekt mellett a katalán diákok hazánk és a környék szépségeivel és kultúrájával is megismerkedtek. Kipróbálták a sárkányhajózást, utaztak lovaskocsin, részt vettek egy pusztaolimpián, barangoltak a Pálvölgyi barlangban, felfedezték a Csodák Palotáját és a Várnegyedet, meglátogatták a kecskeméti Városházat és játékos vetélkedő keretén belül fedezték fel a városunkat. Ezúton köszönjük a családoknak a diákokról való gondoskodást, kollégáinknak a programokba való becsatlakozást és Horváth Orsolya és Galikné Bertus Annamária tanárnőknek a szervezést.

/sites/default/files/styles/tartalom_kep/public/2024-05/IMG_20240516_165308.jpg?h=900b4be4&itok=_3ea5zJT
Submitted by horvath.orsolya on