2016. 10. 25.

 

Október hónap vasárnapjain járulnak először szentáldozáshoz negyedikes diákjaink a piarista templomban. Az elsőáldozás keresztény életutunk fontos állomása: ettől kezdve még személyesebb, közvetlenebb módon találkozhatunk az Oltáriszentségben jelenlévő Jézus Krisztussal.

A szentmise olvasmányait, könyörgéseit az elsőáldozó gyermekek olvasták fel. Kisdiákjaink bensőséges, szép imái többször is elhangzottak a szentmise alatt. A hófehér ruhába öltözött gyermekek szüleikkel, hozzátartozóikkal együtt mentek az oltár elé, hogy életükben először magukhoz vehessék a Szentostyát. Az elsőáldozási mise főcelebránsa Görbe László SchP plébános úr volt. A szertartást követően agapé várta az elsőáldozás résztvevőit a diákebédlőben. Először az elsőáldozási emléklapokat vehették át a gyermekek, majd az ilyenkor szokásos ünnepi lakomában volt részük.

Köszönjük a felkészítést, az előkészületeket, a szervező munkát Némethné Lintner Tünde alsós tagozatvezetőnek, Bodzáné Kutas Rita alsós hitoktatónak, valamint a gyermekek tanítóinak, Glajné Hodoniczki Anikó és Kőházi-Kis Margit kollégáinknak. 

Adja Isten, hogy a keresztségben megkezdődő kegyelmi élet, mely most az elsőáldozásban megerősítést nyert, tovább növekedhessen gyermekeinkben, és még inkább kiteljesedjen majd a bérmálás szentségében.

Nagy Attila SchP ig.

 

Submitted by nagy.attila on