2014. 04. 05.

 

Az iskolánkhoz kötődő, 11. évfolyamos diákok számára kiírt Gróf Koháry István Megyei Történelem Verseny szóbeli döntőjének hagyományok nyomán idén is iskolánk volt a házigazdája.

A zsűri elnöke Schramek László, a Pest Megyei Levéltár igazgatója, váci piarista öregdiák volt; további tagjai: Berkecz Pál, a Bányai Júlia Gimnázium tanára, valamint Détári Csaba, a Kada Elek Szakközépiskola tanára.

A nemes versengés eredménye az alábbiak szerint alakult: 

No.

Versenyző diákok

Iskolájuk

Felkészítő tanáruk

1

Szabó Géza

Piarista Gimnázium

Marton József

2

Barta Zsolt

Bányai Júlia Gimnázium

Borzákné Dr. Nacsa Mária

3

Istrate Dominik

ÁFEOSZ Szakközépiskola

Dr. Tóthné Halász Erzsébet

4

Könyves Gábor

Piarista Gimnázium

Marton József

5

Mihó Máté

Kecskeméti Református Gimnázium

Szabados László

6

Tréfás Tamás Zsolt

Katona József Gimnázium

Kiss Sándor

7

Kenyeres Balázs

ÁFEOSZ Szakközépiskola

Vajda Csaba

8

Arláth Ádám

Piarista Gimnázium

Marton József

9

Varga Edina

Piarista Gimnázium

Marton József

Gimnáziumunk 11. évfolyamos diákjai igencsak eredményesek voltak ezen a megyei történelemversenyen, hiszen a 10 döntős helyre 5 piáros diák is bejutott: Szabó Géza, Könyves Gábor, Arláth Ádám, Varga Edina és Rozsnyói Katalin (ő sajnos betegség miatt nem tudott eljönni a versenyre). Nagyon büszkék vagyunk mind rájuk, mind felkészítő tanáraikra, Gáspár Judit és Marton József pedagóguskollégáinkra. 

Gratulálunk minden versenyző diáknak és felkészítő tanáraiknak a kiemelkedően szép eredményekhez, különösen is iskolánk tanulójának, Szabó Géza 11.b osztályos diákunknak, aki a tavalyi megyei történelem versenyen elért első helyezése után idén is az élen végzett. 

Hálás köszönet a történelemverseny megszervezésében, lebonyolításában résztvevő pedagóguskollégáknak, különösen is Gáspár Judit tanárnőnek, aki a projekt főkoordinátora volt.

Nagy Attila SchP ig.

 

 

Submitted by nagy.attila on