Emlékezetes maradt számunkra az óvoda 10.születésnapjára való készülődés, majd a hónap közepén tartott ünnepnap. A délelőtti közös megemlékezést követően jóízűen fogyasztották el a tortát a gyermekek.
Októberben már a kiscsoportosok is bátran és érdeklődve jöttek a foglalkozásokra. Kitartóan sétáltak a bábszínházba, valamint Dóbiás Péter előadását is élvezettel hallgatták.
Sokak örömére elkezdődött a torna foglalkozás. Ügyesen végezték el a kihívást rejtő feladatokat, majd örömmel szaladtak a fogócskáknál.
Lelkesen hallgatták, majd adták elő a Három kismalac és a farkas című mesét.
Rácsodálkoztak a teremtett világra, majd a terepasztal díszítésével ügyes alkotóvá váltak, építettek, festettek, vágtak, ragasztottak.
Kedvenc játékuk a gyurmahomok és a szenzoros doboz volt. Élvezettel rakták bele a markolóval a dömper hátuljába a rizst, tarhonyát, sárgaborsót és csicseriborsót. Hosszú perceken keresztül valósították meg elképzeléseiket a játékban.
A sok közös élmény után jól esett a pihenés, az elcsendesedés.