2020. 02. 02.

A hétvégén elindult az Erasmus plus KA2 projektünk keretében a "diákok hosszú távú mobilitása" programelem, azaz két-két diákunk a lengyelországi Elblag és a katalóniai Olot piarista iskolájába utazott. Mindkét iskolából két-két diák érkezett cserében. Olotból Elblagba is utazott ezzel egy időben három diák. Két hónapig zajlik ez a program, ennek során a vendég diákok az adott iskolában tanulnak, többek közt a befogadó ország nyelvét is. A 10. évfolyamos diákok vendég családoknál laknak, az órarendjüket pedig a tanulási céljaik szerint állítottuk össze.

Katalóniába a diákok január 31-én, pénteken érkeztek, és rögtön egy önkéntes programon is részt vettek: egy kórházban segítettek a véradásnál.

Lengyelországba február másodikán utaztak diákjaink, a katalán diákok is ezen a napon érkeztek oda.

A lengyel diákok szombaton, február elsején, a katalánok másodikán érkeztek a családokhoz Magyarországra.

A hétfő az ismerkedésé az iskolában, első órában az igazgatói irodában fogadtuk őket, megmutattuk az iskolát, majd Zákányi Erika tanárnő segítette őket az eligazodásban - ő a kiutazó és érkező diákjaink mentora.

Welcome in Hungary, in our school!

 

Submitted by mikulas.domonkos on