2018. 09. 23.

Az idei tanévben is folytatódik az együttműködés az ELTE idegen nyelvi hallgatóival az EFOP pályázat keretében.

Az angol nyelvi órák 2018. szeptember 28-án, pénteken 15 órakor kezdődnek.  Az órák 12 héten át tartanak pénteki  napokon 15.00-tól 17.00-ig. Az órákat  Pásztor Alexandra és Iván György, az ELTE angol szakos hallgatói tartják.

A francia kurzus szeptember 24-én hétfőn kezdődik, 16 és 18 óra között lesz hétfőnként, az ötórás tizenegyedikes franciások vesznek részt rajta. A hallgatók: Bódi Lilla és Iván György.

Két németes csoport indul a félévben. A hétfői napon 15.30 és 17.30 között tizenegyedikes és végzős diákok a nyelvvizsgára készülnek Goda Regina és Wéber Rita vezetésével. A pénteki kurzus főleg a tizedikes haladó csoportból verbuválódott, fél háromtól fél ötig Mónok Eszter tanítja őket.

Az ELTE-vel való együttműködés a múlt tanévben kezdődött, amelyben iskolánk 18 tanulója vett részt. Az angol és a francia órák nagyszerű hangulatban teltek, sok beszédgyakorlattal, szituációs feladatokkal, nyelvi játékokkal, aktuális témákkal foglalkoztak a diákjaink. 

A fiatal egyetemisták által tartott vidám hangulatú órák is hozzájárulnak ahhoz, hogy iskolánk diákjai megszeressék az idegen nyelveket, nyelvi készségük fejlődjön és a továbbiakban is sikeresen használják az idegen nyelveket.

Majláthné Keresztes Anikó

Submitted by keresztes.aniko on